Posts

Showing posts with the label szent

Aki több, mint egy egyszerű kísérő!

Image
Számos egyház egy adott bibliai verset használ egyfajta szentháromság áldásként, mivel az egyetlen áldásban együtt említi Jézus Krisztust, Isten Atyát és a Szent Szellemet. Ez a szakasz azonban olyan bátorítást is jelent számunkra, amely megerősíti hitünket az élő Istenben, és különösen a kapcsolatunkat az Ő által elküldött, hatalmas, fenséges Szent Szellemmel /Szentlélekkel. A 2. Korinthusbeliekhez írt levél 13:13-ban, Pál második levelének záró áldásában ez áll: Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal! 2Kor 13:13 RUF A kulcsszó itt a „Szent Szellemmel való közösség”. A „közösség” kifejezés mögött álló görög szó a κοινωνία (koinōnia), amelynek jelentései a következők lehetnek: • közösség • összetartozás • részvétel • megosztás • társulás Tehát ez az elképzelés /látás gazdagabb, mint pusztán a Szent Szellem /Szentlélek jelenléte. Pál azért imádkozik, hogy a hívők közösséget, társulást ...

Szent, Szentséges

Image
Gyakran találkozom és beszélgetek más háttérből való vallásos emberekkel. Meglepően sok olyan esetet találtam, ahol a "szentségről" és a „szentnek lenni” fogalmáról különféle tévhiteket terjesztettek. Ezek a tévhitek a legkülönfélébb formát veszik fel, de szinte mindig egy életidegen külsőséges "alázatos­sághoz" és a személyes értéktelenség szemléletéhez kapcsolódnak. Az emberek egyszerűen nem tudnak megszabadulni attól a "római katolikus" tévhittől, hogy a szentség egy emberi tulajdonság vagy az emberi erkölcs egyik jellemzője. Itt rögtön pontosítok: A katolikus tanítás szerint a szentség nem egyszerűen emberi tulajdonság vagy erkölcsi jellemző, hanem elsősorban Isten saját lényegi tulajdonsága, amelyben az ember részesedik. Az emberi erkölcsi tökéletesség csak másodlagos és származtatott értelemben nevezhető „szentségnek”. Az emberi szentség erkölcsi értelemben valóban egy személy tulajdonsága, de csak mint Isten kegyelmének gyümölcse: „erk...

Öltözd fel Krisztust

Image
A Rómaiakhoz írt levél 13:14 egy mély és fontos üzenetet hordoz. Az igehely így szól: “öltsétek magatokra” az Úr Jézus Krisztust, és a régi emberi természetet* pedig ne tápláljátok, se ne teljesítsétek a kívánságait! Rm 13:14 (Új f.) *(hús)test, sarx Ebben a versben Pál apostol arra figyelmeztet, hogy a hívők öltözködjenek Krisztusba, ezzel szimbolizálva a hívő életét, amely a Krisztussal való kapcsolatot jelenti. Az apostol kifejezi, hogy nem csupán külső megjelenésről van szó, és a belső átalakulásra és az Istennel való közösségre is utal. Fontos értenünk hogy Pál itt az istentisztelet és a jellem belső tisztaságára összpontosít. A "test", azaz a testi természet táplálása a bűnös vágyak irányába mutat, míg Krisztust felölteni az isteni vágyakat és az Úrral való mélyebb közösséget jelenti; Együtt lenni/ járni az úrral és elismerni Őt mindenben. Ez az együtt haladás és együtt élés egy alapvető kijelen...

Megszabadultak bűneiktől és meggyógyultak Jézus által

Image
(részlet) - Az, hogy módjában állt ilyen rendkívüli módon segíteni az embereknek, gondolom bizonyos elégtételt adott Önnek. Nagyon örültem, nagyon-nagyon, ha észrevettem, hogy egyesek meggyógyultak. De sose felejtettem el, ki volt a Segítő. Ha jött ilyen levél, letérdeltem ezekkel a szavakkal: - Nézd, Üdvözítőm ez Rád vonatkozik, a köszönet a Tiéd, de ugye én is örvendhetek ezért? - Volt beteglelkipásztor is? - Gondolom a beteg feletti ima és a beteg lelkigondozása együvé tartoznak. Ha beteghez hívtak, az volt az első kérdésem az imádság előtt: “Minden rendben van ön és az Üdvözítő között?” Sok esetben következett beismerés, amely szabaddá tette az utat a hit imája felé. Jakab nem hiába írta: “…ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer” (Jak.5,14-17) ... Itt a gutaütött meggyógyulásának történetére gondolok (Máté 9,2), ahol azt Jézus előbb bűneiből oldotta fel, s csak azután gyógyította meg. Ezt a sorrendet a 103. zsoltárban is megtaláljuk: “Aki megbocsátj...

Megőrizzük magunkat Isten szeretetében

Image
by David Guzik - Enduring Word Ma arról szeretnék beszélni nektek, hogyan haladjunk Istennel együtt előre. Ezt tegyük úgy, hogy befelé nézünk. Júdás apostol tanítása Júdás könyvének 1. fejezetéből fogok felolvasni nektek, alaposan végigvesszük a fejezetet ebben a könyvben... (részlet a tanításból) Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szent Szellem által, tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre. Jud 1:20-21 (korábban) Júdás a levelében figyelmeztetett bizonyos emberekre, akik veszélyt jelentettek az egyházra. És válaszul Júdás nem azt írta nekünk, hogy menjünk ki és zúzzuk szét azokat a bizonyos embereket, akik veszélyt jelentettek a gyülekezetre, hanem azt tanítja, hogy összpontosítsunk az Úrral való járásra, segítsünk másokon, akiket ezek a bizonyos veszélyes emberek érintettek, és hogy összpontosítsunk Istenre. ... Egyszerűen nem szabad az ilyen veszélyes em...

A félrevezetett vezető 2

Image
és az Úr ingadozó edénye Tanulmány 2. A 2 Sámuel 6-ban leírt konfliktus valójában Dávid és az Úr konfliktusa. Bár ez egy szörnyű következményekkel járó eset, a drámai kezdet ellenére ez rendkívül erős indulás Dávid számára, az ő személyes identitásának és istentiszteletének megtisztítása, helyre igazítása. Királyságának szellemi alapja itt lett megszilárdítva a következő történelmi időszakra. Az Uzza konfliktus oka, röviden Izrael királyai informálva voltak a Szent dolgok rendjéről, ide értve a Szent sátor és Láda használatát és szállítását is. A Szövetség Ládájának közössége nemcsak a papság de a király közössége is. .... Amikor Dávid belépett életének új, diadalmas korszakába mint nemzetének királya ő is éppúgy alá lett vetve a rendelkezéseknek mint minden levita pap és vezetőé. Tehát informálva kellett legyen a Szövetség Ládája szállításáról is. Nos. Nem volt informálva. Két dolgot, két perspektívát mindenképp tanulhatunk ebből. A. Miért vitté...

Két asszony

Image
Joseph Marie Vien: Sára bemutatja Hágárt Ábrahámnak A Galata levél 4 alapján áttekintést + tanítást olvashatsz itt a hívők régi és új állapotáról. Az apostoli tanítás szerint a régi, gyermeki állapot Izraelt jellemzi, az új állapot pedig a Krisztusban ajándékba kapott örökbefogadásra utal. Ezen felül, a két nő, a két anya (Ábrahám ágyasának valamint a feleségének) szimbolikus képe részletes képet ad a zsidó és a keresztény hívők közötti összetett szellemi- családi kapcsolatról. Az un. "Egyszerű fordítást" fogjuk használni. Előszó Amikor Pál apostol Ábrahám életéről és a Törvényről beszél, két állapotot kell meglássunk. Egyik az Isten önkéntes irgalma és kegyelme alapján álló áldás, másik egy rendszer , amelyet Isten népének szabadítására és a zsidó nemzet felépítésére készített el. Láthatjuk, hogy az ígéret, Ábrahám áldása 430 évvel a Törvény adása előtt történt. Azt is látni fogjuk, hogy a Törvény nem Ábrahám áldásának következménye , mert má...

A félrevezetett vezető

Image
és az Úr ingadozó edénye Tanulmány Ezután Dávid összegyűjtötte egész Izráelből a legjobb harcosokat, 30 000 férfit. Majd seregével a júdeai Baalá városába 1 vonult. Azért ment, hogy onnan Jeruzsálembe vigye Isten Szövetségládáját, amely az Örökkévalónak, a Seregek Urának nevét viseli, akinek trónusa a kerubok fölött van. Dávid emberei kihozták Abinádáb dombon álló házából a Szövetségládát, majd föltették egy új ökrösszekérre, amelyet előzőleg még senki sem használt. Uzza és Ahjó, Abinádáb fiai vezették az ökröket, így irányították a szekeret. Ahjó ment elől. Közben Dávid és Izráel egész népe teljes erővel örvendezett és énekelt az Örökkévaló előtt. Táncoltak és énekeltek, sokféle hangszer kíséretével: lantokkal, hárfákkal, dobokkal, csörgőkkel és cintányérokkal Amikor azonban Nákón szérűskertjéhez érkeztek, az ökrök megbotlottak, és az Örökkévaló Szövetségládája megbillent, Uzza azonban kinyújtotta a kezét, és megfogta, hogy a helyére igazítsa. Az Örökkévaló megha...

Zizanion - Jézus precíz példázata

Image
Jézus egyik jól ismert példázata a Máté evangélium 13. részében található. Ez a tiszta búza között talált konkoly története. De vajon értjük-e az eredeti üzenetet? Jézus egy másik példázatot is hozott: "A mennyek országa ahhoz hasonlítható, mint aki jó magot vetett a mezején; amíg azonban mindenki aludt, jött az ellenség és gyomot vetett a búza közé,... Amikor tehát a búza felnőtt és kalászt hozott, megjelentek a gyomok is... ekkor eljöttek a földesúr szolgái és azt mondták neki: - Mester, nem-e jó magot vetettél a meződre? Akkor honnan jöttek ezek a gyomok? - Egy ellenség tette ezt. - Azt akarod tehát, hogy menjünk és szedjük össze őket? - Nem. Mert ha összeszednétek a gyomokat, azzal együtt a búzát is kitépnétek. Hagyjátok mindkettőt együtt nőni az aratásig; és az aratás idején megmondom az aratóknak: "A gyomot gyűjtsétek össze először, és kössétek kötegekbe, hogy elégessétek, a búzát pedig gyűjtsétek be a pajtámba." Mt 13:24-30 Jézus példázat...

Szellem által éljetek és

Image
Szellem szerint éljetek, mondom, és ne elégítsétek ki a test kívánságait Gal. 5:16 ..ha a Szellem vezet benneteket, nem vagytok alávetve a Törvénynek. A test cselekedetei nyilvánvalóak: paráznaság, tisztátalanság, kicsapongás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, veszekedés, széthúzás, pártoskodás, irigység, részegeskedés, tivornyázás és ehhez hasonló dolgok... A Szellem gyümölcse a szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a kedvesség, a nagylelkűség, a hűség, a szelídség és az önuralom. Ezek ellen nincs törvény. Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, megfeszítették a testet a szenvedélyeivel és vágyaival együtt. Ha a Szellem által élünk, a Szellem vezéreljen minket is.

A mennyei életünk az örömüzenethez méltó legyen

Image
Papság, életstílus és karakter "hogy mennyei polgárságban való forgolódásotok az Üzenethez méltó legyen" Krisztus ... tartozott mindenben hasonlóvá válni a testvérekhez, hogy könyörülő és Isten felé végzett szolgálatban hűséges főpap lehessen, hogy így engesztelést szerezzen a nép vétkeiért. Amennyiben ugyanis Őt magát is megkísértették szenvedésekkel, képes azokon segíteni, akik kísértést szenvednek. Heb 2:17 a Felkent sem maga adta magának a dicsőséget, hogy főpap legyen, hanem az adta, aki ezt mondta neki: „Fiam vagy te. Én ma nemzettelek téged.”; Ahogy máshol mondja, “ Melkisédek rendje szerint pap vagy te örökre”. Heb 5:5 aki hústestben töltött napjaiban erős kiáltásokkal és könnyek között könyörgéseket és esedezéseket küldött ahhoz, akinek hatalma volt arra, hogy Őt a halálból kimentse, továbbá lelkiismeretességéért meghallgatást talált, és noha Fiú volt, abból, amit szenvedett, tanulta meg az engedelmességet. Heb 5:7 ...választott ne...

Szent Szellemben - nem "testben" 2.

Image
tanulmány Szellemi út - testi út 2. Folytatás: diagnózis és megoldás Az előző részben beszéltünk a test többféle értelmezéséről, a sokféle test-kultuszról, a bűnök erejéről. Itt, a bűn lista felsorolása segít minket a tájékozódásban, olvashatunk néhány alapvető kompromisszumról, végül a megoldásra fókuszálunk. Diagnózis.. Ha a Pál által beismert "nem azt teszem amit akarok" állapotban vagyok, akkor az ugye nem szabadság. Szeretet pedig biztosan nincs benne. A Törvény terhe alatti küszködés és szolgaság viszont ott van. És meg tudom magyarázni! Mindenki ismeri a lánc dohányos felkiáltását. "Bármikor le tudom tenni!" Aztán az elengedhetetlen második mondat: "csak nem akarom." Kicsit nézzünk bele a leletbe. Olvassuk el a Galatáknak írt levél 5.részét a 19.verstől: A hús tettei pedig nyilvánvalóak, ilyenfélék: paráznaság, tisztátalanság, kicsapongás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, civakodás {viszálykodás}, féltékenység, ...