Két asszony


A Galata levél 4 alapján áttekintést + tanítást olvashatsz itt a hívők régi és új állapotáról. Az apostoli tanítás szerint a régi, gyermeki állapot Izraelt jellemzi, az új állapot pedig a Krisztusban ajándékba kapott örökbefogadásra utal.
Ezen felül, a két nő, a két anya (Ábrahám ágyasának valamint a feleségének) szimbolikus képe részletes képet ad a zsidó és a keresztény hívők közötti összetett szellemi- családi kapcsolatról.
Az un. "Egyszerű fordítást" fogjuk használni.

Előszó

Amikor Pál apostol Ábrahám életéről és a Törvényről beszél, két állapotot kell meglássunk. Egyik az Isten önkéntes irgalma és kegyelme alapján álló áldás, másik egy rendszer, amelyet Isten népének szabadítására és a zsidó nemzet felépítésére készített el.
Láthatjuk, hogy az ígéret, Ábrahám áldása 430 évvel a Törvény adása előtt történt. Azt is látni fogjuk, hogy a Törvény nem Ábrahám áldásának következménye, mert más a célja.
A Gal 3-ban ezt olvassuk:
...azt szeretném megértetni veletek, hogy az Istennel (előzőleg) kötött Szövetséget a 430 évvel később adott Törvény nem tehette érvénytelenné. Így az Ábrahámnak tett ígéret a Törvény életbe lépése után is érvényben maradt. Ha ugyanis a Törvény megtartásáért kapnánk örökséget, akkor az nem függne az ígérettől. Isten viszont az Ábrahámnak tett ígérete alapján, és azon keresztül áldotta meg Ábrahámot.

Áttekintés: a két korszak

A kezdet, szellemi gyermekkorunk

azt szeretném mondani, hogy amíg az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a rabszolgától,a pedig jogilag már akkor is mindenb az övé. Mégis nevelőszülők és gondviselőkc felügyelete alatt él az apja által meghatározott ideig. (↓v.4) Ugyanígy mi is, amikor még olyanok voltunk, mint a gyermekek, a világot uraló hatalmasságok rabszolgái voltunk.
Gal 4:1-3
a szolga: 'doulos' - A háztartáshoz tartozott, nem volt tulajdonos. (Azonban nem rab -szolga)
b A következő generációnak már minden/e megvan (Iz 1:19; 1Kor 3:21-22) a mennyei perspektívából nézve. A régi nemzedéknek is van egy időkerete, az újnak pedig egy új időkerete van.
c A Gal 3:24 ezt mondja: Így tehát Krisztus megérkezése előtt a Törvény volt a Krisztushoz vezető gyermeknevelőnk.(paidagogos) Azóta viszont már hit által válhatunk Isten számára elfogadhatóvá.
Kulcsszavak: kiskorúság és átmeneti állapot VS érett kor és végtelen {mennyei} állapot

Az Idő teljessége: szellemi érettség

Amikor pedig eljötta a megfelelő idő, Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és a Törvény ideje alatta élt, hogy felszabadítsa a Törvény uralma alatt élőket, és hogy bennünket Isten a maga fiaivá fogadhasson...
Így azután többé már nem vagy rabszolga, hanem fiú. Ha pedig fiú, akkor örökösc is, akit maga Isten tett azzá.
Gal 4:4-5.7
Megjegyzés:
a Az apostoli tanítás szerint Isten országa eljött, megérkezett a világba. Jézus azt mondta: "Elérkezett az ország" (Lk 10,9).
b alatt: Pál egy kötött állapotra utal: a Gal 3,13-ban pl. súlyos asszociációkat használ erre és ezzel a régivel szemben az új, megváltott állapotot tanítja!
c örökbefogadott: az illetőnek korábban nem volt teljes jogállása a családban. A státuszt puszta jóindulatból vagy könyörületből /kegyelemből kapta meg.
d örökös: ez nem egyszerűen vmi. "teljes jogú tagság", hanem a teljes vagyon, erőforrások és felelősség birtoklása a Család rangjának megfelelően.
Régen, amikor még nem ismertétek Istent, olyan úgynevezett istenek rabjai voltatok, akik valójában nem is istenek.. De most már ismeritek Istent — vagy sokkal inkább: Isten megismert benneteket.a Miért fordultatok ismét azokhoz a gyenge és haszontalan, világot uraló hatalmasságokhoz? Talán újra azok rabságában akartok élni? Gondosan betartjátok a különleges napokat, hónapokat, évszakokat és éveket.b
v. 8-9
Megjegyzés:
a "megismerés" a héberben a bensőséges intimitás kifejezése, amelynek szinte semmi köze az értelemhez. "Ádám megismerte Évát, és ő szült" (1Móz 4:1) vagy "{József} nem ismerte Máriát, amíg meg nem szülte a fiát, akinek József a „Jézus” nevet adta." (az "Egyszerű fordítás" nem szemérmeskedik: Mt 1:25) - ahol a katolikus hitrendszer véget is ér...
A bensőséges kapcsolat és a termékenység lényeges ponton kötődik egymással. A termékenység az áldás része. Jézus ezért imádkozik az Úr előtt: "hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk, én bennük és te bennem, hogy tökéletesen eggyé váljanak." (itt a Református "Új fordítás" adja át jól: Jn 17,22-23) Jézus tudja, hogy a bensőséges kapcsolat gyümölcsöt hoz az életünkben.
b Ez közvetlen utalás az ünnepekre a zsidó "luniszoláris" naptár ( cikk itt: Szegedi Tud.Egyetem) szerint, ahol tizenkét "hónapunk/hónapunk" van (30 vagy 29 nap váltakozva), és egy plusz hónap (Adar II) hozzáadva a szökőévekben. Pál a zsidó vallás magasan képzett tudósa volt, a valláshoz kötődő évszakos ünnepek tudósa és a Törvény szerinti vallási kötelezettségek ismerője. Később azután felismerte Krisztust és az új, örökbe fogadott státuszt, ami Ővele, Őbenne jött el. Ő messze magasabban áll, létezik a Törvénynél.

A 2 korszak, alapul véve Ábrahám 2 feleségét

Ti, akik még mindig a Törvény uralma alatt kívántok élni, mondjátok csak, nem halljátok a Törvény szavát?a Az Írásban ugyanis azt olvassuk, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyiket Hágár, a rabszolganőb szülte, a másikat pedig Sára, aki szabadc volt. A rabszolganő fia úgy született, mint mindenki más. A szabad asszony fia azonban Isten ígérete alapján született.
Gal 4:21-23
Megjegyzés:
a törvény - itt a zsidó nyelvhasználat tágabb értelmében olvashatjuk - "a törvény és a próféták". Nézzük meg, hogyan használja Jézus ezt a kifejezést a Lukács 16:16, 16:29 és 16:31-ben.
b Sára testi "megoldása" Hágár, az ágyas révén → lsd. 1Móz 16:2-ben
c Sára ígéret szerinti fia → 1Móz 17:16-19-ben, 18:10-ben és 21:1-2-ben.

A két asszonyról szóló tanítás lényege /magva

A két asszony.. a két szövetséget jelképezi. Az egyiket Isten a Sínai-hegyena kötötte a népével, amikor a Törvényt adta nekik. Akikre ez érvényes, azok szolgák. Hágár, aki maga is szolga volt, az Arábiában levő Sínai-hegyet jelképezi, és ugyanakkor a mostani Jeruzsálemet is, hiszen ez a város a népével együtt a Törvény rabszolgája.
Sára azonban szabad asszony volt, aki a Mennyei Jeruzsálemet jelképezi. A Mennyei Jeruzsálem pedig szabad — ő a mi anyánk.b
Gal 4:24-25
Megjegyzés:
a Sínai az a hegy, ahol Mózes megkapta a 10 parancsolatok. (Kiv. 20:1-17). b Nyilvánvaló, hogy a 2 rendszer együtt létezik: a "jelen Jeruzsálem" VS a "fenti Jeruzsálem". Ez ma is konfliktus és gyakran konfrontáció is, ahogy Jézus megjósolta (Mt 10,16-18), ahogy azt az apostolok életében (Apcs 14:5 és 14:19; 2Kor 11:25; 2Tim 3:10-12) és a hívők életében is láthatjuk.
Emlékeztetőül: "nem (test és vér:) emberek ellen harcolunk, hanem szellemi természetű uralkodók és fejedelmek ellen.. (Ef 6,12-13).
Testvéreim, ti Isten gyermekei vagytok, akik szellemi értelemben Isten ígérete alapjána születtetek — akárcsak Izsák. De ahogyan annak idején a természetes módon született gyermek üldözte azt, aki a Szent Szellem ereje által született, ma is ugyanez történik.b Mit mond erről az Írás?
„Kergesd el a rabszolganőt a fiával együtt, mert az a fiú nem fog együtt örökölnic a szabad asszony fiával!”
... Krisztus azért szabadított fel bennünket, hogy ebben a szabadságban éljünk. Ne engedjétek hát magatokat újra rabszolgává tenni!d
Gal 4:28-30; 5:1
Megjegyzés:
a Pál többször hangsúlyozza ezt más helyeken is: → Róm 9:8
b Az együttélés konfliktusokkal jár: lásd a 25. v. jegyzetet.
c döntő fontosságú, hogy ne keverjük a két rendszert, ne közösködjünk a 'rabszolga' rendszerrel és gondolkodás­móddal. Ennek következményei vannak!
d Álljatok szilárdan! Szabadság VS rabszolgaság!

Összefoglaló

Az erős apostoli figyelmeztetés ellenére gyakori hiba (vallási elfogultság, engedetlenség?) összekeverni Ábrahám szövetségét és a zsidó Törvényt, vagy épp a modern, zsidó kultúrát.
Ábrahám nem zsidó személy. Ő egy arám főnök: a törzsének feje, {több generációval Mózes, Áron, vagy Józsue előtt}. Ő a mi ősatyánk a hit által. Tettei kijelölik számunkra a hívő ember útját. Az ő megígért fia, Izsák hit által jött, később unokája, Jákob (Izrael) hit által érkezett a családba. A 3. nemzedékben láthatjuk Izrael történetét, amikor Isten a Törvény által egy egész népet alapított és vezetett. Ábrahám eredeti szövetsége azonban közvetlenül Krisztusra utal. A legmagasabb, leghosszabb (örökké tartó) szövetség, amelyhez képest a Törvény csak egy időszak. Keresztényként meg kell értenünk a nagyobb, magasabb messiási perspektívát, és ezen belül a kisebbségi és a többségi két szövetséget. {Itt a Zsidók 7. fejezetének egésze segít még jobban megközelíteni ezt. A részletekért nagyon ajánlom az alábbi, idetartozó cikkeket.}

Kapcsolódó cikkek:
- Két korszak
- Jézus jobb
- A Törvény "vége"
- Kötelesek-e a keresztények megtartani az ószövetségi Törvényt?
- Two persons (EN)
change lngEN

Popular posts from this blog

The Divine Path of Preaching, Teaching and Learning

The Abrahamic Base of Christianity

The Covenant of Grace in the Old Testament