Péter és Pál. Két férfi, akiknek háttere gyökeresen eltérő volt. Két ember, akiket az Úr Jézus ugyanarra a legnemesebb és legnehezebb szolgálatra hívott el.
Ismerjük a prédikációikat. Ismerjük a vértanúságukat. Ismerjük a leveleiket, amelyeket kétezer éve másolnak és újra másolnak, és amelyek ugyanabban a Bibliában, egymás mellett szerepelnek, a világ végéig.
De van egy apró, könnyen elnézhető mondat elrejtve az egyik levélben – egy mondat, amely olyasmiről szól, amiről szinte senki sem prédikál. Pál szinte mellékesen írja, hogy megtérésétől számított három évvel, odaadó szolgálatának kezdetétől számított három évvel felment Jeruzsálembe, és tizenöt napig Péterrel maradt.
Tizenöt nap.
Két férfi. Egy hely, egy ház, egy városban, két teljes héten át. A Szentírás pedig szinte semmit sem árul el arról, mi történt ebben az idő alatt...
...
Pünkösd után Péter a jeruzsálemi gyülekezet elismert szószólójává válik — prédikál a tömegeknek (ApCsel 2:14–41), majd később olyan látomást kap, amely —Péter saját ösztöneinek dacára— megnyitja az evangélium kapuit a pogány Kornéliusz előtt (ApCsel 10).
Pálnak viszont már elhívásának pillanatától kezdve azt mondják, hogy ő „kiválasztott eszköz”, aki Krisztus nevét hirdeti „a pogányok, a királyok és Izráel fiai előtt” (ApCsel 9,15), majd később hivatalosan is elküldik Antiochiából (ApCsel 13,1–3).
Figyeljük meg, milyen különbség van a két misszió kibontakozásában: Péter pogányok felé történő nyitása lassan, szinte vonakodva történik, és látomásokkal, valamint a Szentlélek segítségével kell helyesbíteni. Pál pogányok felé irányuló misszióját viszont teljes egészében megkapta, már az első naptól kezdve. Pedig mindkét misszió ugyanabból a forrásból származik – nem emberi kinevezésből, hanem közvetlenül Krisztustól és a Szentlélektől (Gal 1,1; ApCsel 10,19–20).
...
A teljes füzet ITT olvasható
EN
