Hogyan tudnak a keresztények jobban vitatkozni
Gavin Ortlund - YouTube video
Ebben a videóban arról fogunk beszélni, hogyan lehet úgy vitatkozni, hogy közben Krisztust tiszteljük. Úgy gondolom, ez jelenleg egy hatalmas probléma a társadalmunkban. Nemrég olvastam (ezt a könyvemben, A nézeteltérés művészete címűben is említettem), hogy a hálaadási vacsorák* egyre rövidebbek a politikai nézeteltérések miatt. Arra gondoltam, milyen sokatmondó jelzés ez arra, merre tart a társadalom: a nézeteltérések miatt egyre nehezebb akár csak annyi időt is eltölteni az emberekkel. És különösen a keresztényekre gondolok. Sokunknak vannak nehéz, fájdalmas nézeteltérései az életében családtagokkal, barátokkal, sőt a saját gyülekezetünk tagjaival is. És tudjuk, hogy ahogyan ezeket a nézeteltéréseket kezeljük, hatással van az evangélium hitelességére a kívülállók szemében. Ezért szeretnénk ezt Krisztust dicsőítő módon tenni, de ez nagyon nehéz. Remélhetőleg ezt a videót egyfajta nyomáscsökkentő szelepként fogjátok megélni, nem pedig ítéletként vagy nyomásként, hanem inkább gyakorlati lépésekként a tovább haladás útján.
*Az USA egyik legfontosabb, vallástól független nemzeti ünnepe, minden év November negyedik csütörtökén
Íme néhány stratégia arra, hogyan lehet előrelépni a nehéz nézeteltérések közepette. Néha hosszú távra is kell gondolni, és ez azt jelenti, hogy évekig kell dolgozni a kapcsolaton és így tovább. Nos, ennek a videónak a bélyegkép/indexképe humoros szándékkal készült, válaszul Trent Horn múlt heti vicces indexképére, de azért is, mert Trentet, valamint néhány más személyt is példaként fogok említeni arra, hogyan kell kezelni a nézeteltéréseket.
Szóval gyorsan vegyük át ezt a témát. Egy kicsit eltérek a forgatókönyvtől, és most a szívemből fogok beszélni. Íme öt stratégia arra, hogyan tudunk előrelépni abban, hogy a nézeteltérés közepette is dicsőítsük Krisztust: kíváncsiság, tanulás, kedvesség, figyelés és meggyőzés. Az utóbbi kettő a legpraktikusabb. A végén pedig szeretnék megosztani egy példát Corrie Ten Boomtól, ami annyira megható, hogy lehet, elcsuklik majd a hangom, amikor felolvasom, mert ez az egész lényege: Krisztus szeretete, amely átáramlik rajtunk.
De először is, nagyon röviden, nézzük át ezek közül néhányat.
George Watson szerint Lewis nagyra értékelte a köztük fennálló nézeteltéréseket, sőt, még meg is próbálta azokat fenntartani. „Lewis nem osztotta barátai, mint pl. Tolkien véleményét az irodalom vagy a vallás kérdéseiben – vagy legalábbis nem mindig –, de az egyetértés elrontotta volna a játékot. Lewis pedig a viták során igyekezett a nézeteltérést ésszerű keretek között a lehető leghosszabb ideig fenntartani, néha még tovább is.” Watson Lényegében azt mondja, hogy amit Lewistól tanult, az a nézeteltérés művészete. Képzeljük csak el: az Inklings tagjai összegyűltek a pubban, és felmerült valami, irodalmi véleménykülönbség egy olyan művel kapcsolatban, amelyet együtt olvasnak. Dyson vagy Tolkien egyszerűen nem hajlandó engedni, Lewis sem hajlandó engedni, és egyfajta örömteli feszültség tölti be a levegőt, miközben vitatják az álláspontjaikat. Lewis szeme csillog, és így tovább. Ha jól kezeljük, a legjobb nézeteltérések ilyenek is lehetnek. Termékenyek és élvezetesek lehetnek. Természetesen nem mindig lesznek ilyenek. De legalábbis meg kell kérdeznünk magunktól, hol lehetnénk kíváncsibbak, különösen a mindennapi nézeteltéréseinket illetően. Talán ez egy remek módja a tanulásnak. Ez egy jó első lépés.
Az is hasznos, ha kicsit megértjük az emberi személyiségek sokféleségét. Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy a mi módszerünk a normális, másoké pedig abnormális, de a valóságban mindannyian kicsit mások vagyunk, és a nézeteltéréseket is másképp kezeljük. Íme egy példa. Nem kell, hogy tetszen vagy egyetérts ezzel a konkrét példával ahhoz, hogy megértsd az általánosabb elvet. A szociálpszichológiában létezik egy elmélet, amely két ellentétes módszert ír le, ahogyan az emberek kezelik a nézeteltéréseket: az orrszarvúk agresszívabbak, és támadnak, amikor nem értenek egyet valakivel; a sünök pedig védekezőbbek, és tüskéiket pajzsként használják. Ahogy egy könyv fogalmaz:
Hadd tegyek egy pontosítást: a hétköznapi, szokványos nézeteltérésekről beszélek. Ez nem sablonos dolog; az egész árnyalt és bonyolult, ezért hagyjunk teret a szélsőségesebb nézeteltéréseknek is, például amikor bántalmazó vagy erőszakos személlyel kell szembenéznünk. Sokat fogok beszélni a nézeteltérés közepette mások iránt tanúsított őszinte kedvességről, de ez nem minden helyzetben érvényes ugyanúgy. Szélsőségesebb helyzetekben teljesen jogos megvédeni magunkat. Valójában úgy gondolom, hogy fontos fegyelmezettséget mutat, ha tudjuk, mikor ne vegyünk részt a vitában, és ez egy bibliai elv. Láthatjuk a Titusz 3-ban azt az elvet, hogy "egy-két figyelmeztetés után" ne folytassuk a vitát. A pásztori levelekben más figyelmeztetések is szerepelnek, amik az ostoba vitákba való belekeveredést érintik. Jézus ezt a parancsot adta tanítványainak: bizonyos helyzetekben rázzátok le a port a lábatokról. Nem arra vagyunk hivatottak, hogy mindenkivel egyformán barátok legyünk. Van olyan idő, amikor meg kell védeni magunkat, és nem szabad belemenni a vitába.
Általánosságban véve azonban – ha ezt a videót nézed, és mélyen gyökerező, megoldhatatlan nézeteltérésben vagy egy szülővel, a szobatársaddal, egy másik barátoddal vagy a gyülekezetedben valakivel, és próbálod kitalálni, hogyan lehetne előrelépni –, azt mondanám, hogy könnyű alábecsülni a kedvesség erejét a nézeteltérés tisztázásában.
Ahogy telnek az évek, egyre többet gondolok erre. Van valami a kedvességben, ami nemcsak kellemesebbé teszi a nézeteltérést, hanem valójában világosabbá is teszi, hogy pontosan miben áll a nézeteltérés. Gyakran eszembe jut a hő és a fény: minél nagyobb a hő, annál gyengébb a fény. Minél dühösebbek lesznek az emberek, annál nehezebb a helyzet, és hamarosan azt kérdezed magadtól: „Mi is az, amiben egyáltalán nem értünk egyet?”
Segíthet az a egyszerű gyakorlat, ha imádkozol azért a személyért, akivel nem értesz egyet, és a szíved mélyén jót kívánsz neki. Tudom, hogy ez bonyolult; lehet, hogy nem mindenkivel van egyenlő viszonyod, de attól még megteheted. Képzeld el azt a személyt, ha Isten pozitív módon hatna az életére. Ha nem keresztény, képzeld el, ahogy Isten magához vonzza őt, és képzeld el, ahogy egymillió év múlva a mennyben van. Képzeld el, milyen lenne abban az állapotban, majd a szívedben kívánj neki ilyet. Ez egy remek módszer a nézeteltérések kezelésére. Legközelebb, amikor beszélgetésbe kezdesz, imádkozz – gondolj valakire, aki hasonló hozzá, imádkozz azért, hogy ilyen legyen, majd folytasd a vitát.
Fjodor Dosztojevszkij nagyszerű regényében, a Karamazov testvérekben a főhős egy 20 éves fiatalember, Aljosha. Szokatlan hős, mert – ellentétben a körülötte lévő, aktívabb szereplőkkel – nem sokat tesz. Csendes és fogékony. De amikor a por leülepszik, éppen az, amit ő képvisel, arat diadalt, és menti meg a körülötte lévőket. Alyosha legkiemelkedőbb tulajdonsága, hogy nem néz le másokra. Még a saját nyomorúságukban sem érez irántuk megvetést vagy lenézést. Rendkívül jó az a tanács, amit a szeretet erejéről kap:
Kétféleképpen fejlődhetünk ebben a tekintetben. Először is: kerüljük el, hogy megvetően beszéljünk másokról, amikor nincsenek jelen. Ha valaki iránt szemforgatást és bosszúságot tanúsítasz, és folyamatosan másoknak panaszkodsz róla, akkor amikor szóba állsz azzal a személlyel, nehéz lesz átállni a megfelelő hangnemre. Ha negatívan kell beszélned valakiről, tedd azt mértéktartóan, csak amennyire szükséges, ne csak azért, hogy kiadjad a gőzt, így a szíved nem lesz megrontva iránta. Másodszor – és ez igazán kulcsfontosságú minden nézeteltérésünkben –, gondolkodj el a tapasztalatokon, és mindenekelőtt azon a fájdalmon vagy félelmen, ami a nézeteltérés mögött rejlik. Sok nézeteltérésben csak a jéghegy csúcsát látjuk, és nem vesszük észre, mi minden zajlik a felszín alatt. Fogalmad sincs, min mehet keresztül az a személy, és ez segít meglátni az emberségét. Lehet, hogy mélyen szenved vagy szorong. Talán nem, de jó, ha ezt szem előtt tartod, és figyelembe veszed. A kedvesség segít a nézeteltéréseinkben.
Szeretnék egy pillanatra köszönetet mondani azoknak, akik ugyan nem értenek egyet velem, de jó példát mutatnak arra, hogyan kell ezt csinálni. Rengeteg embert említhetnék. A miniatűrben és korábbi videóban is említettem Trent Horn-t; ő az, aki azonnal eszembe jut. Közöttünk mély nézeteltérések vannak, és az évek során vitáztunk egymással, oda-vissza érvelve a saját álláspontunk mellett. Soha nem éreztem tőle megvetést vagy lenézést, sem azt, hogy megpróbálná megrontani a hangulatot, támadni, személyesen lejáratni vagy tönkretenni engem. Sajnos az interneten előfordulnak ilyenek, de tőle soha nem éreztem ilyet. Éppen ellenkezőleg: ő a vitákra korlátozza a dolgot, és miután megvitattuk a kérdéseket, továbbra is jó a kapcsolatunk. Szerintem így is lehet, és ez jó példa mindannyiunk számára. Sok más példa is van. Nemrég abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy részt vehettem Matt Fradd podcastjában, és átbeszéltük a dolgokat. Írt egy cikket, amelyben kritikus szemszögből vizsgálta a szentekhez való imádkozást, és egy igazán éleslátó párbeszédet is leírt. Miután elolvastam, azt gondoltam: „Így is lehet.” Nincs benne megvetés, lenézés vagy gyűlölet; csak azokról a kérdésekről vitatkozunk, amelyekben nem értünk egyet, kedvességgel és emberséggel. Ez jó példa mindannyiunk számára.
Olyan sok embert említhetnék. Justin Schieberrel – aki, azt hiszem, még mindig ateistának tartja magát – párbeszédet folytattunk az Isten rejtőzködéséről. Emlékszem, hogy nagyon élveztem: gondosan átgondoltuk a dolgokat, és megnéztük, miben nem értünk egyet. Így is lehet; nem kell, hogy ellenségeskedés legyen benne. A Keleti Ortodox hagyományban Stephen DeYoung atyával számos vitát folytattunk mélyen gyökerező nézeteltérésekről. Egyszer sem éreztem úgy, hogy személyesen le akarna alázni, hiteltelenné tenni, vagy mérgező személyként beállítani. Inkább csak szakmai nézeteltérésünk van, és átgondoljuk a dolgokat. Amikor tavaly Kaliforniában részt vettem a házassági konferencián Josiah Trenum atyával és sok más Keleti Ortodox kereszténnyel, ugyanez volt a helyzet. Mélyen gyökerező nézeteltéréseink vannak, de ez nem feltétlenül vezet ellenségeskedéshez vagy a szeretet hiányához.
Néhány jó példát említek, mert szeretném, ha mindannyian ezt vennénk célul, és a nézeteltéréseinket is irgalommal kezelnénk. Még egy utolsó megjegyzés, mielőtt továbbmennénk: korábban említettem, hogy néha nehéz eldönteni, mikor érdemes tovább foglalkozni valakivel, és mikor nem. A könyvemben számos olyan kérdést sorolok fel, amelyek átgondolása segíthet ebben... most nem fogom felolvasni őket. Ha nehezen döntitek el, mikor érdemes tovább beszélgetni, és mikor nem, ezek a kérdések hasznosak lehetnek. A The Art of Disagreeing című könyvben erről bővebben is szó esik.
A nézeteltérés általában nem csupán egy nyilvánvaló ítélkezési különbségről szól. Általában mélyebb érték-, tapasztalat- vagy előfeltevésbeli különbséghez kapcsolódik, amit nem látunk teljes mértékben. Az egyetlen módja annak, hogy előrelépjünk annak megértésében, miért nem ért egyet annyira a másik fél, az, ha lelassítunk és meghallgatjuk. Bármely beszélgetés során előfordulhat, hogy nem látjuk azonnal teljes mértékben a dolgokat; meg kell hallgatnunk, meg kell próbálnunk rávenni a másik felet, hogy megnyíljon, és előrelépnünk kell a megértésben. Ezt egy gyakran idézett kép szemlélteti: egy férfi egy szikla szélén tartja a kezét egy nő körül. A férfi nem látja a kígyót, amely a nő karját marja, a nő pedig nem látja a sziklát, amely a férfit zúzza össze. Mindkettőjüket elkapja a kétségbeesés. A férfi talán így gondolkodik: „Miért nem húzza fel magát? Hát nem látja, hogy összetörnek?” A nő pedig így gondolhatja: „Miért nem húz fel? Hát nem látja, hogy megharapnak? Mindjárt lezuhanok!” Sok vitában előfordulhat valami hasonló: nem vagyunk teljesen tisztában a másik fél fájdalmával, szorongásával vagy gondolkodásmódjával. Az egyetlen módja a haladásnak az, ha figyelmesen hallgatunk.
Erre többféle módszer is létezik. Először is: legyünk türelmesek, mielőtt következtetésre jutnánk. A figyelmes hallgatáshoz hozzátartozik, hogy egy kicsit kitartunk, és nem érezzük úgy, hogy azonnal ítéletet kell hoznunk. A Jakab-levél 1:19 így szól: „Legyetek gyorsak a hallgatásban, lassúak a beszédben, lassúak a haragban.” Micsoda remek emlékeztető ez számunkra a nézeteltéréseink során! Nem kell azonnal véleményt formálnunk. Kitartóan hallgathatunk, és továbbra is próbálhatjuk kicsit jobban kibontani a másik személy gondolatait.
A második dolog, amit tehetünk, az, hogy pontosító kérdéseket teszünk fel. Előfordul, hogy egy nézeteltérés közepén rájövünk, hogy valahogy eltérő hullámhosszon vagyunk. Nem tudom pontosan, hogyan, de egyszerűen nem vagyunk egy hullámhosszon. Egy hasznos módszer arra, hogy újra egy hullámhosszon legyünk, az, ha kérdéseket teszünk fel, különösen nem ellenséges hangnemben: „Segíts megérteni ezt”, vagy „Mesélj erről többet. Kíváncsi vagyok, miért mondtad ezt itt.” Ezeket a kérdéseket mindig őszintén kell feltenni, de segíthetnek abban, hogy újra összhangba kerüljünk. A figyelmes hallgatás segít tisztázni, hogy egyáltalán hol van a nézeteltérés.
Sok minden más mondanivalóm is lenne még erről, csak ezt az utolsó dolgot szeretném elmondani: figyelj oda az apró részletekre is abban, amit valaki mond. A figyelmes hallgatás magában foglalja a komplexitás és a finom árnyalatok elfogadását, valamint azt, hogy minden embert egyénileg kezeljünk. Néha egy apró, mellékes megjegyzés is elegendő információt ad ahhoz, hogy tovább foglalkozzunk vele, és ez akár lelkigondozási munkához is vezethet.
Hadd mondjak egy példát. Valaki megemlíti, hogy az apja beteg, de nem csinál belőle nagy ügyet. Te odafigyelsz a kis részletekre, ezért eszedbe jut, hogy hat hónappal ezelőtt is azt mondta, hogy az apja beteg. Megint beteg? Megkérdezed: „Hé, észrevettem, hogy említetted, hogy az apád beteg. Emlékszem, hogy ezt már korábban is mondtad. Van valami, amiért imádkozhatnék érted?” Ez egy nagyszerű dolog, amit tehetsz, még azok számára is, akik nem követik Jézust – egyszerűen csak ajánld fel az imádságodat. Elképesztő, milyen szolgálati lehetőségek és nyitott ajtók nyílnak meg a fejlődés felé ilyen apró kérdések révén. Mindez azzal kezdődik, hogy észreveszed a kis részleteket.
A Példabeszédek könyve sok dicsérő szót szentel a meggyőző beszédnek. Hogyan fejlődhetünk tehát a meggyőzés terén? Sok ősi kultúra a retorikát a matematika, a történelem és más tantárgyak mellett egyenrangú tudományágnak tartotta.
Itt az első pont, amit a bizalommal kapcsolatban szeretnék kiemelni. Az ókori görög retorikában a meggyőzés három elemét gyakran a logoszra, a pathoszra és az ethoszra bontották.
· A logosz a beszéd tartalma, azaz az, ahogyan a logikát használod az emberek befolyásolására.
· A pathosz az érzelmekre való hatás és a saját érzelmeid felhasználása a befolyásolás és a meggyőzés érdekében.
· Az ethosz a hitelességedre utal; ez az általános megbízhatóságod.
Mindezek nyilvánvalóan fontosak, de számos tanulmány szerint a legfontosabb az ethos. Ez sokak számára igazi paradigmaváltást jelent. Ha egy nézeteltérésben próbálunk előrelépni, gyakran feltételezzük, hogy az igazán döntő tényező az, ha erősebb érvünk van, vagy ha azt meggyőzőbb módon fogalmazzuk meg. Valójában azonban bármely meggyőzési kísérlet legfontosabb összetevője egyszerűen az, hogy bíznak-e a beszélőben.
A bizalom a legfontosabb összetevője minden kommunikációnak. Ez egy paradigmaváltás. Rájövünk, hogy erre kell összpontosítanunk. Nyilvánvalóan nem tudjuk teljes mértékben irányítani, hogy mások bíznak-e bennünk, de tehetünk néhány dolgot, hogy elősegítsük ennek kialakulását.
Viselkedjünk úgy, ahogy Pál írja a Korinthusbeliekhez írt 2. levél 2:17-ben, mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztus által. Nagyon kedvelem ezt a metaforát: nyíltan, átláthatóan és megbízhatóan beszélni. Amikor elvesztettük a bizalmat, néha már az is elegendő lehet a helyreállításához, ha hajlandóak vagyunk bocsánatot kérni. Néha valóban sokat segít, ha őszinték, becsületesek és nyíltak vagyunk. Vitás helyzetben valószínűleg nem segít a bizalomnak, ha nem vagyunk nyitottak azzal kapcsolatban, hogy mi a kiindulási pontunk, és mi a célunk a beszélgetés során. Az, ha emberségesek, kedvesek, őszinték és sebezhetőek vagyunk, idővel bizalmat építhet. Már pusztán ennek a tudata is segít felismerni, hogy a bizalom kulcsfontosságú minden meggyőzési kísérletben.
A második dolog a tapintat, ami azt jelenti, hogy a dolgokat úgy fogalmazzuk meg, hogy csökkentsük a védekező magatartást, és segítsünk a másik félnek megőrizni a méltóságát, amikor csak lehet, anélkül, hogy úgy érezné magát, mint egy fényszórókba bámuló szarvas.
Mindez bonyolult. Bizonyos nézeteltérések esetén határozottabbnak kell lennünk. De különösen a kezdeti szakaszban érdemes megfontolni, hogyan tudjuk csökkenteni az ellenséges hangnemet. Vannak ősi szófordulatok, mint például a litotes, amely negatív formában fejezi ki a pozitívumot – ez egyfajta alulbecslés –, vagy a reframing* módszerei.
*a magyar szóhasználat leggyakrabban: átkeretezés, átértelmezés Ha egy cipőboltban dolgozol, és valaki cipőt próbál fel, van egy finom, de valós különbség aközött, hogy azt mondod: „A lábad túl nagy ehhez a cipőhöz”, és aközött, hogy „Ez a cipő túl kicsi a lábadhoz”. Ugyanazt mondod, de a második mondat finoman kevesebb nyomást gyakorol a másik félre. Ilyen dolgokon kell elgondolkodni: Hogyan tudom meggyőzni ezt a személyt? Hogyan tudom magam mellé állítani? Már mindenféle ilyen helyzetet átgondoltam és átvettem a tanítás során, de hadd mondjam el: nem helytelen diplomatikusnak lenni, és nem ellentétes az igazsággal, ha a legmeggyőzőbb és leghatékonyabb módszert keresed az érvelésed alátámasztására, feltéve, hogy ezt jóindulattal és őszintén teszed.
Hadd fejezzem be ezzel. Még akkor is, ha a legjobbunkat adjuk – és mindannyian elkövetünk hibákat –, mi mindannyian alázatos zarándokok vagyunk. Senki sem állhat itt elő azzal, hogy: „A mi csapatunk jól kezeli a nézeteltéréseket, ti pedig rosszul. Én jól csinálom, ti pedig rosszul.” Nem, nem, nem. Jézus a példaképünk. Mindannyian alázatos zarándokok vagyunk, akik igyekeznek jobbá válni, és ez a videó néhány gyakorlati lépést próbál megmutatni nekünk.
Csak bátorítani szeretnélek mindannyiótokat a nehéz időkben, a különböző helyzetek működésének megértésével járó összes bonyolultság és árnyalat közepette. Az Úr bölcsességet ad majd nektek ehhez. De ennek alapja az, hogy ez nekünk is elérhető. Nem kell elég erősnek vagy elég bölcsnek lennetek. Csak boruljatok le Jézus lábai elé. Hadd érkezzen először az Ő szeretete a szívetekbe, majd áramoljon át rajtatok mások felé. És így fogjuk meggyógyítani a világot.
Köszönöm mindenkinek, hogy megnéztétek.
...
Az eredeti video itt található
EN
*Az USA egyik legfontosabb, vallástól független nemzeti ünnepe, minden év November negyedik csütörtökén
Szóval gyorsan vegyük át ezt a témát. Egy kicsit eltérek a forgatókönyvtől, és most a szívemből fogok beszélni. Íme öt stratégia arra, hogyan tudunk előrelépni abban, hogy a nézeteltérés közepette is dicsőítsük Krisztust: kíváncsiság, tanulás, kedvesség, figyelés és meggyőzés. Az utóbbi kettő a legpraktikusabb. A végén pedig szeretnék megosztani egy példát Corrie Ten Boomtól, ami annyira megható, hogy lehet, elcsuklik majd a hangom, amikor felolvasom, mert ez az egész lényege: Krisztus szeretete, amely átáramlik rajtunk.
De először is, nagyon röviden, nézzük át ezek közül néhányat.
Kíváncsiság
Gondoltál már arra, hogy talán kíváncsibbak, érdeklődőbbek lehetnénk a nézeteltéréseinkkel kapcsolatban? Évekkel ezelőtt olvastam egy lelkészről, aki így reagált az általa írt könyvvel kapcsolatos kritikákra. Ahelyett, hogy „egyetértési pontok” és „nézeteltérési pontok” kategóriákat használt volna, „egyetértési pontok” és „érdekes” kategóriákat alkalmazott. És arra gondoltam: micsoda remek módszer a nézeteltérések kategorizálására! Természetesen ez nem minden nézeteltérés esetében működik, de általános szokásként jó, ha kíváncsiságot ápolunk a nézeteltéréseinkkel kapcsolatban. Nézeteltérések nélkül az élet unalmasabb lenne. Valaki egyszer azt mondta: a hasonlóságok miatt házasodunk össze, de a különbségek miatt maradunk házasok. A nézeteltérések lenyűgözőek: miért látja az a másik személy ezt a helyzetet valóban másképp? Az Inklingsnek, annak az irodalmi csoportnak, amelyhez C. S. Lewis és J. R. Tolkien tartozott, rengeteg nézeteltérése volt. Természetesen szóba kerültek a katolikus–protestáns nézeteltérések Lewis és Tolkien között, de még pusztán az irodalmi ízlés terén is nézet különbségek voltak.George Watson szerint Lewis nagyra értékelte a köztük fennálló nézeteltéréseket, sőt, még meg is próbálta azokat fenntartani. „Lewis nem osztotta barátai, mint pl. Tolkien véleményét az irodalom vagy a vallás kérdéseiben – vagy legalábbis nem mindig –, de az egyetértés elrontotta volna a játékot. Lewis pedig a viták során igyekezett a nézeteltérést ésszerű keretek között a lehető leghosszabb ideig fenntartani, néha még tovább is.” Watson Lényegében azt mondja, hogy amit Lewistól tanult, az a nézeteltérés művészete. Képzeljük csak el: az Inklings tagjai összegyűltek a pubban, és felmerült valami, irodalmi véleménykülönbség egy olyan művel kapcsolatban, amelyet együtt olvasnak. Dyson vagy Tolkien egyszerűen nem hajlandó engedni, Lewis sem hajlandó engedni, és egyfajta örömteli feszültség tölti be a levegőt, miközben vitatják az álláspontjaikat. Lewis szeme csillog, és így tovább. Ha jól kezeljük, a legjobb nézeteltérések ilyenek is lehetnek. Termékenyek és élvezetesek lehetnek. Természetesen nem mindig lesznek ilyenek. De legalábbis meg kell kérdeznünk magunktól, hol lehetnénk kíváncsibbak, különösen a mindennapi nézeteltéréseinket illetően. Talán ez egy remek módja a tanulásnak. Ez egy jó első lépés.
Tanulás, tanulmányozás
Másodszor: tanulmányozzunk. Úgy értem, tanulmányozzuk a nézeteltérések pszichológiáját és szociológiáját. A pillanat hevében a nézeteltéréseket gyakran bosszantónak érezzük. Felmerül egy kellemetlen érzés, a kognitív diszonancia, és azt gondoljuk: „Hogy a fenébe mondhatnak ilyet?” Ennek pszichológiai oka van. Jonathan Haidt írt egy lenyűgöző könyvet a nézeteltéréseinkről, amelynek címe: The Righteous Mind: How Good People Are Divided on Politics and Religion (Az igazságos elme: Hogyan oszlanak meg a jó emberek a politikában és a vallásban). Az egyik felismerése az, hogy természetünknél fogva úgy vagyunk beprogramozva, hogy nagyon hűségesek legyünk a törzsünkhöz. Szerinte az emberek csoportközpontúak: szeretünk csapatokhoz, klubokhoz, ligákhoz és testvériségekhez csatlakozni. Haidt ezeket a társadalmi dimenziókat, valamint az intuíciónk és az érzelmeink szerepét is vizsgálja a nézeteltéréseinkben. Mindez nem változtat azon a tényen, hogy valakinek igaza van, valakinek nincs, vagy hogy 50-50 az arány, vagy bármi más. Ez nem oldja meg a nézeteltérést, de hasznos, ha a vita közepette elgondolkodunk a saját pszichológiánkon, és rájövünk, hogy van oka annak, hogy ezek az érzések felmerülnek, és fel kell készülnünk rájuk.Az is hasznos, ha kicsit megértjük az emberi személyiségek sokféleségét. Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy a mi módszerünk a normális, másoké pedig abnormális, de a valóságban mindannyian kicsit mások vagyunk, és a nézeteltéréseket is másképp kezeljük. Íme egy példa. Nem kell, hogy tetszen vagy egyetérts ezzel a konkrét példával ahhoz, hogy megértsd az általánosabb elvet. A szociálpszichológiában létezik egy elmélet, amely két ellentétes módszert ír le, ahogyan az emberek kezelik a nézeteltéréseket: az orrszarvúk agresszívabbak, és támadnak, amikor nem értenek egyet valakivel; a sünök pedig védekezőbbek, és tüskéiket pajzsként használják. Ahogy egy könyv fogalmaz:
„Ahogyan az állatok eltérően reagálnak a támadásra, úgy az emberek is eltérően reagálnak, amikor megsérülnek vagy dühösek. Két fő viselkedési mintázat létezik, és úgy tűnik, hogy a lakosság nagyjából 50-50 arányban oszlik meg. A lakosság fele olyan, mint az orrszarvú. Amikor dühösek, azt tudatják veled. A lakosság másik fele olyan, mint a sün. Amikor dühösek, elrejtik az érzéseiket.”
Talán vitatnád, hogy ez 50-50 arány. Semmi baj. Az általánosabb elv az, hogy tisztában legyünk a saját, egyedi kísértéseinkkel. Akár orrszarvú, akár sün vagy, mindkét esetben lesznek egyedi kísértéseid, mert néha az istenfélő véleménykülönbség azt jelenti, hogy ki kell állnod a véleményed mellett. Nem mindig jelenti azt, hogy csak békéltetőnek kell lenned. Nézzünk Krisztusra az evangéliumokban, mint nagyszerű példaképünkre. Segít, ha ismerjük a saját kísértéseinket, és az is, ha tudjuk, hogy mások másképp kezelik a nézeteltéréseket. Ennek megismerése rendkívül hasznos lehet, nem feltétlenül a problémák megoldása szempontjából. Az is segít, ha tanulmányozzuk, hogyan súlyosbítja az internet a nézeteltéréseinket, és hogyan használnak ki minket az algoritmusok. Erről bővebben a legutóbbi videómban beszélek, amely az online apologetika veszélyeiről szól.
Kedvesség
Harmadszor – és ez talán a videó lényege, és az, amit leginkább ki szeretnék fejteni – a kedvesség szerepe.Hadd tegyek egy pontosítást: a hétköznapi, szokványos nézeteltérésekről beszélek. Ez nem sablonos dolog; az egész árnyalt és bonyolult, ezért hagyjunk teret a szélsőségesebb nézeteltéréseknek is, például amikor bántalmazó vagy erőszakos személlyel kell szembenéznünk. Sokat fogok beszélni a nézeteltérés közepette mások iránt tanúsított őszinte kedvességről, de ez nem minden helyzetben érvényes ugyanúgy. Szélsőségesebb helyzetekben teljesen jogos megvédeni magunkat. Valójában úgy gondolom, hogy fontos fegyelmezettséget mutat, ha tudjuk, mikor ne vegyünk részt a vitában, és ez egy bibliai elv. Láthatjuk a Titusz 3-ban azt az elvet, hogy "egy-két figyelmeztetés után" ne folytassuk a vitát. A pásztori levelekben más figyelmeztetések is szerepelnek, amik az ostoba vitákba való belekeveredést érintik. Jézus ezt a parancsot adta tanítványainak: bizonyos helyzetekben rázzátok le a port a lábatokról. Nem arra vagyunk hivatottak, hogy mindenkivel egyformán barátok legyünk. Van olyan idő, amikor meg kell védeni magunkat, és nem szabad belemenni a vitába.
Általánosságban véve azonban – ha ezt a videót nézed, és mélyen gyökerező, megoldhatatlan nézeteltérésben vagy egy szülővel, a szobatársaddal, egy másik barátoddal vagy a gyülekezetedben valakivel, és próbálod kitalálni, hogyan lehetne előrelépni –, azt mondanám, hogy könnyű alábecsülni a kedvesség erejét a nézeteltérés tisztázásában.
Ahogy telnek az évek, egyre többet gondolok erre. Van valami a kedvességben, ami nemcsak kellemesebbé teszi a nézeteltérést, hanem valójában világosabbá is teszi, hogy pontosan miben áll a nézeteltérés. Gyakran eszembe jut a hő és a fény: minél nagyobb a hő, annál gyengébb a fény. Minél dühösebbek lesznek az emberek, annál nehezebb a helyzet, és hamarosan azt kérdezed magadtól: „Mi is az, amiben egyáltalán nem értünk egyet?”
Segíthet az a egyszerű gyakorlat, ha imádkozol azért a személyért, akivel nem értesz egyet, és a szíved mélyén jót kívánsz neki. Tudom, hogy ez bonyolult; lehet, hogy nem mindenkivel van egyenlő viszonyod, de attól még megteheted. Képzeld el azt a személyt, ha Isten pozitív módon hatna az életére. Ha nem keresztény, képzeld el, ahogy Isten magához vonzza őt, és képzeld el, ahogy egymillió év múlva a mennyben van. Képzeld el, milyen lenne abban az állapotban, majd a szívedben kívánj neki ilyet. Ez egy remek módszer a nézeteltérések kezelésére. Legközelebb, amikor beszélgetésbe kezdesz, imádkozz – gondolj valakire, aki hasonló hozzá, imádkozz azért, hogy ilyen legyen, majd folytasd a vitát.
Fjodor Dosztojevszkij nagyszerű regényében, a Karamazov testvérekben a főhős egy 20 éves fiatalember, Aljosha. Szokatlan hős, mert – ellentétben a körülötte lévő, aktívabb szereplőkkel – nem sokat tesz. Csendes és fogékony. De amikor a por leülepszik, éppen az, amit ő képvisel, arat diadalt, és menti meg a körülötte lévőket. Alyosha legkiemelkedőbb tulajdonsága, hogy nem néz le másokra. Még a saját nyomorúságukban sem érez irántuk megvetést vagy lenézést. Rendkívül jó az a tanács, amit a szeretet erejéről kap:
„Bizonyos gondolatok előtt az ember tanácstalanul áll, különösen az emberek bűneinek látványától, és azon töpreng, hogy erőszakot vagy alázatos szeretetet alkalmazzon-e. Mindig az alázatos szeretet mellett dönts! Ha ezt egyszer és mindenkorra elhatározzad, leigázhatod az egész világot. A szerető alázat csodálatosan erős, a legerősebb minden közül. Nincs hozzá hasonló.”
Néha az emberek téves elképzeléssel rendelkeznek a kedvességről, jóságról, és azt hiszik, hogy a jóság gyengeség. Nem. Szeretni az ellenségeidet, imádkozni azokért, akik üldöznek téged, jót kívánni az embereknek – még akkor is, ha nem állsz velük kapcsolatban, mégis jót kívánsz nekik és imádkozol értük – ez nem könnyű. Nagyon nehéz megtenni, de ez egy hatékony módja annak, hogy a nézeteltéréseink közepette is dicsőítsük Krisztust. Ha a szívedben ott van Aljosha őszintesége, és nem nézel le senkire, az az évek során tisztázhat dolgokat.
Kétféleképpen fejlődhetünk ebben a tekintetben. Először is: kerüljük el, hogy megvetően beszéljünk másokról, amikor nincsenek jelen. Ha valaki iránt szemforgatást és bosszúságot tanúsítasz, és folyamatosan másoknak panaszkodsz róla, akkor amikor szóba állsz azzal a személlyel, nehéz lesz átállni a megfelelő hangnemre. Ha negatívan kell beszélned valakiről, tedd azt mértéktartóan, csak amennyire szükséges, ne csak azért, hogy kiadjad a gőzt, így a szíved nem lesz megrontva iránta. Másodszor – és ez igazán kulcsfontosságú minden nézeteltérésünkben –, gondolkodj el a tapasztalatokon, és mindenekelőtt azon a fájdalmon vagy félelmen, ami a nézeteltérés mögött rejlik. Sok nézeteltérésben csak a jéghegy csúcsát látjuk, és nem vesszük észre, mi minden zajlik a felszín alatt. Fogalmad sincs, min mehet keresztül az a személy, és ez segít meglátni az emberségét. Lehet, hogy mélyen szenved vagy szorong. Talán nem, de jó, ha ezt szem előtt tartod, és figyelembe veszed. A kedvesség segít a nézeteltéréseinkben.
Szeretnék egy pillanatra köszönetet mondani azoknak, akik ugyan nem értenek egyet velem, de jó példát mutatnak arra, hogyan kell ezt csinálni. Rengeteg embert említhetnék. A miniatűrben és korábbi videóban is említettem Trent Horn-t; ő az, aki azonnal eszembe jut. Közöttünk mély nézeteltérések vannak, és az évek során vitáztunk egymással, oda-vissza érvelve a saját álláspontunk mellett. Soha nem éreztem tőle megvetést vagy lenézést, sem azt, hogy megpróbálná megrontani a hangulatot, támadni, személyesen lejáratni vagy tönkretenni engem. Sajnos az interneten előfordulnak ilyenek, de tőle soha nem éreztem ilyet. Éppen ellenkezőleg: ő a vitákra korlátozza a dolgot, és miután megvitattuk a kérdéseket, továbbra is jó a kapcsolatunk. Szerintem így is lehet, és ez jó példa mindannyiunk számára. Sok más példa is van. Nemrég abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy részt vehettem Matt Fradd podcastjában, és átbeszéltük a dolgokat. Írt egy cikket, amelyben kritikus szemszögből vizsgálta a szentekhez való imádkozást, és egy igazán éleslátó párbeszédet is leírt. Miután elolvastam, azt gondoltam: „Így is lehet.” Nincs benne megvetés, lenézés vagy gyűlölet; csak azokról a kérdésekről vitatkozunk, amelyekben nem értünk egyet, kedvességgel és emberséggel. Ez jó példa mindannyiunk számára.
Olyan sok embert említhetnék. Justin Schieberrel – aki, azt hiszem, még mindig ateistának tartja magát – párbeszédet folytattunk az Isten rejtőzködéséről. Emlékszem, hogy nagyon élveztem: gondosan átgondoltuk a dolgokat, és megnéztük, miben nem értünk egyet. Így is lehet; nem kell, hogy ellenségeskedés legyen benne. A Keleti Ortodox hagyományban Stephen DeYoung atyával számos vitát folytattunk mélyen gyökerező nézeteltérésekről. Egyszer sem éreztem úgy, hogy személyesen le akarna alázni, hiteltelenné tenni, vagy mérgező személyként beállítani. Inkább csak szakmai nézeteltérésünk van, és átgondoljuk a dolgokat. Amikor tavaly Kaliforniában részt vettem a házassági konferencián Josiah Trenum atyával és sok más Keleti Ortodox kereszténnyel, ugyanez volt a helyzet. Mélyen gyökerező nézeteltéréseink vannak, de ez nem feltétlenül vezet ellenségeskedéshez vagy a szeretet hiányához.
Néhány jó példát említek, mert szeretném, ha mindannyian ezt vennénk célul, és a nézeteltéréseinket is irgalommal kezelnénk. Még egy utolsó megjegyzés, mielőtt továbbmennénk: korábban említettem, hogy néha nehéz eldönteni, mikor érdemes tovább foglalkozni valakivel, és mikor nem. A könyvemben számos olyan kérdést sorolok fel, amelyek átgondolása segíthet ebben... most nem fogom felolvasni őket. Ha nehezen döntitek el, mikor érdemes tovább beszélgetni, és mikor nem, ezek a kérdések hasznosak lehetnek. A The Art of Disagreeing című könyvben erről bővebben is szó esik.
Figyelmes hallgatás
Rendben, akkor gyorsan fejezzük be. Beszéljünk még két olyan területről, ahol előrelépést érhetünk el a nézeteltéréseinkben. Az öt közül a negyedik a figyelmes hallgatás, az egyik leginkább alulértékelt készség.A nézeteltérés általában nem csupán egy nyilvánvaló ítélkezési különbségről szól. Általában mélyebb érték-, tapasztalat- vagy előfeltevésbeli különbséghez kapcsolódik, amit nem látunk teljes mértékben. Az egyetlen módja annak, hogy előrelépjünk annak megértésében, miért nem ért egyet annyira a másik fél, az, ha lelassítunk és meghallgatjuk. Bármely beszélgetés során előfordulhat, hogy nem látjuk azonnal teljes mértékben a dolgokat; meg kell hallgatnunk, meg kell próbálnunk rávenni a másik felet, hogy megnyíljon, és előrelépnünk kell a megértésben. Ezt egy gyakran idézett kép szemlélteti: egy férfi egy szikla szélén tartja a kezét egy nő körül. A férfi nem látja a kígyót, amely a nő karját marja, a nő pedig nem látja a sziklát, amely a férfit zúzza össze. Mindkettőjüket elkapja a kétségbeesés. A férfi talán így gondolkodik: „Miért nem húzza fel magát? Hát nem látja, hogy összetörnek?” A nő pedig így gondolhatja: „Miért nem húz fel? Hát nem látja, hogy megharapnak? Mindjárt lezuhanok!” Sok vitában előfordulhat valami hasonló: nem vagyunk teljesen tisztában a másik fél fájdalmával, szorongásával vagy gondolkodásmódjával. Az egyetlen módja a haladásnak az, ha figyelmesen hallgatunk.
Erre többféle módszer is létezik. Először is: legyünk türelmesek, mielőtt következtetésre jutnánk. A figyelmes hallgatáshoz hozzátartozik, hogy egy kicsit kitartunk, és nem érezzük úgy, hogy azonnal ítéletet kell hoznunk. A Jakab-levél 1:19 így szól: „Legyetek gyorsak a hallgatásban, lassúak a beszédben, lassúak a haragban.” Micsoda remek emlékeztető ez számunkra a nézeteltéréseink során! Nem kell azonnal véleményt formálnunk. Kitartóan hallgathatunk, és továbbra is próbálhatjuk kicsit jobban kibontani a másik személy gondolatait.
A második dolog, amit tehetünk, az, hogy pontosító kérdéseket teszünk fel. Előfordul, hogy egy nézeteltérés közepén rájövünk, hogy valahogy eltérő hullámhosszon vagyunk. Nem tudom pontosan, hogyan, de egyszerűen nem vagyunk egy hullámhosszon. Egy hasznos módszer arra, hogy újra egy hullámhosszon legyünk, az, ha kérdéseket teszünk fel, különösen nem ellenséges hangnemben: „Segíts megérteni ezt”, vagy „Mesélj erről többet. Kíváncsi vagyok, miért mondtad ezt itt.” Ezeket a kérdéseket mindig őszintén kell feltenni, de segíthetnek abban, hogy újra összhangba kerüljünk. A figyelmes hallgatás segít tisztázni, hogy egyáltalán hol van a nézeteltérés.
Sok minden más mondanivalóm is lenne még erről, csak ezt az utolsó dolgot szeretném elmondani: figyelj oda az apró részletekre is abban, amit valaki mond. A figyelmes hallgatás magában foglalja a komplexitás és a finom árnyalatok elfogadását, valamint azt, hogy minden embert egyénileg kezeljünk. Néha egy apró, mellékes megjegyzés is elegendő információt ad ahhoz, hogy tovább foglalkozzunk vele, és ez akár lelkigondozási munkához is vezethet.
Hadd mondjak egy példát. Valaki megemlíti, hogy az apja beteg, de nem csinál belőle nagy ügyet. Te odafigyelsz a kis részletekre, ezért eszedbe jut, hogy hat hónappal ezelőtt is azt mondta, hogy az apja beteg. Megint beteg? Megkérdezed: „Hé, észrevettem, hogy említetted, hogy az apád beteg. Emlékszem, hogy ezt már korábban is mondtad. Van valami, amiért imádkozhatnék érted?” Ez egy nagyszerű dolog, amit tehetsz, még azok számára is, akik nem követik Jézust – egyszerűen csak ajánld fel az imádságodat. Elképesztő, milyen szolgálati lehetőségek és nyitott ajtók nyílnak meg a fejlődés felé ilyen apró kérdések révén. Mindez azzal kezdődik, hogy észreveszed a kis részleteket.
Meggyőzés
Végül az ötödik pont: a meggyőzés. A hallgatás a nézeteltérés befogadóbb része; a meggyőzés pedig az aktívabb része, és nincs abban semmi rossz, ha valaki meggyőző. Rájöttem, hogy sokan negatívan viszonyulnak a meggyőzéshez, mert azt a manipulációval társítják, és ez előfordulhat. De a meggyőzés nem feltétlenül jelenti a manipulációt. Lehet nagyon szeretetteljes és jóindulatú módon is megpróbálni meggyőzni valakit.A Példabeszédek könyve sok dicsérő szót szentel a meggyőző beszédnek. Hogyan fejlődhetünk tehát a meggyőzés terén? Sok ősi kultúra a retorikát a matematika, a történelem és más tantárgyak mellett egyenrangú tudományágnak tartotta.
Bizalom és tapintat
Befejezésül íme két módszer, amellyel fejlődhetünk a meggyőzésben: a bizalom és a tapintat. Mielőtt ezekről beszélnék, hadd mondjam el, hogy szerintem a meggyőzés még soha nem volt ilyen nehéz. Nemrég olvastam egy „Why Facts Don’t Change Our Minds” (Miért nem változtatják meg a tények a véleményünket) című cikket a New Yorkerben. Alapvetően egy 1970-es években a Stanfordon végzett tanulmányról szólt, amely dokumentálta, hogy ha az emberek egyszer kialakítottak egy véleményt, a tények és adatok nagyon nehezen tudják azt felülírni. A cikk így fogalmaz: „Az 1970-es években egy akadémikusokból álló csoporttól származó állítás, miszerint az emberek nem tudnak tisztán gondolkodni, sokkoló volt; ma már nem az.” Ez egyre inkább egyértelművé vált, és természetesen ma egyre inkább tapasztaljuk ezt, valószínűleg az internet szerepe miatt is. Nagyon nehéz meggyőzni az embereket.Itt az első pont, amit a bizalommal kapcsolatban szeretnék kiemelni. Az ókori görög retorikában a meggyőzés három elemét gyakran a logoszra, a pathoszra és az ethoszra bontották.
· A logosz a beszéd tartalma, azaz az, ahogyan a logikát használod az emberek befolyásolására.
· A pathosz az érzelmekre való hatás és a saját érzelmeid felhasználása a befolyásolás és a meggyőzés érdekében.
· Az ethosz a hitelességedre utal; ez az általános megbízhatóságod.
Mindezek nyilvánvalóan fontosak, de számos tanulmány szerint a legfontosabb az ethos. Ez sokak számára igazi paradigmaváltást jelent. Ha egy nézeteltérésben próbálunk előrelépni, gyakran feltételezzük, hogy az igazán döntő tényező az, ha erősebb érvünk van, vagy ha azt meggyőzőbb módon fogalmazzuk meg. Valójában azonban bármely meggyőzési kísérlet legfontosabb összetevője egyszerűen az, hogy bíznak-e a beszélőben.
A bizalom a legfontosabb összetevője minden kommunikációnak. Ez egy paradigmaváltás. Rájövünk, hogy erre kell összpontosítanunk. Nyilvánvalóan nem tudjuk teljes mértékben irányítani, hogy mások bíznak-e bennünk, de tehetünk néhány dolgot, hogy elősegítsük ennek kialakulását.
Viselkedjünk úgy, ahogy Pál írja a Korinthusbeliekhez írt 2. levél 2:17-ben, mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztus által. Nagyon kedvelem ezt a metaforát: nyíltan, átláthatóan és megbízhatóan beszélni. Amikor elvesztettük a bizalmat, néha már az is elegendő lehet a helyreállításához, ha hajlandóak vagyunk bocsánatot kérni. Néha valóban sokat segít, ha őszinték, becsületesek és nyíltak vagyunk. Vitás helyzetben valószínűleg nem segít a bizalomnak, ha nem vagyunk nyitottak azzal kapcsolatban, hogy mi a kiindulási pontunk, és mi a célunk a beszélgetés során. Az, ha emberségesek, kedvesek, őszinték és sebezhetőek vagyunk, idővel bizalmat építhet. Már pusztán ennek a tudata is segít felismerni, hogy a bizalom kulcsfontosságú minden meggyőzési kísérletben.
A második dolog a tapintat, ami azt jelenti, hogy a dolgokat úgy fogalmazzuk meg, hogy csökkentsük a védekező magatartást, és segítsünk a másik félnek megőrizni a méltóságát, amikor csak lehet, anélkül, hogy úgy érezné magát, mint egy fényszórókba bámuló szarvas.
Mindez bonyolult. Bizonyos nézeteltérések esetén határozottabbnak kell lennünk. De különösen a kezdeti szakaszban érdemes megfontolni, hogyan tudjuk csökkenteni az ellenséges hangnemet. Vannak ősi szófordulatok, mint például a litotes, amely negatív formában fejezi ki a pozitívumot – ez egyfajta alulbecslés –, vagy a reframing* módszerei.
*a magyar szóhasználat leggyakrabban: átkeretezés, átértelmezés Ha egy cipőboltban dolgozol, és valaki cipőt próbál fel, van egy finom, de valós különbség aközött, hogy azt mondod: „A lábad túl nagy ehhez a cipőhöz”, és aközött, hogy „Ez a cipő túl kicsi a lábadhoz”. Ugyanazt mondod, de a második mondat finoman kevesebb nyomást gyakorol a másik félre. Ilyen dolgokon kell elgondolkodni: Hogyan tudom meggyőzni ezt a személyt? Hogyan tudom magam mellé állítani? Már mindenféle ilyen helyzetet átgondoltam és átvettem a tanítás során, de hadd mondjam el: nem helytelen diplomatikusnak lenni, és nem ellentétes az igazsággal, ha a legmeggyőzőbb és leghatékonyabb módszert keresed az érvelésed alátámasztására, feltéve, hogy ezt jóindulattal és őszintén teszed.
Hadd fejezzem be ezzel. Még akkor is, ha a legjobbunkat adjuk – és mindannyian elkövetünk hibákat –, mi mindannyian alázatos zarándokok vagyunk. Senki sem állhat itt elő azzal, hogy: „A mi csapatunk jól kezeli a nézeteltéréseket, ti pedig rosszul. Én jól csinálom, ti pedig rosszul.” Nem, nem, nem. Jézus a példaképünk. Mindannyian alázatos zarándokok vagyunk, akik igyekeznek jobbá válni, és ez a videó néhány gyakorlati lépést próbál megmutatni nekünk.
Ellenségesség
De mit tegyél, ha mindent megteszel, amit csak tudsz, és mégis hatalmas ellenségességgel szembesülsz valaki részéről? Ahogy mondtam, néha határt kell szabnod, és meg kell védened magad. De hogyan tarthatod tisztán a szívedet Krisztus előtt abban a pillanatban? Ez nehéz lehet. Nagyon nehéz megőrizni az Aljosha-féle tisztaságot és a megvetés hiányát, amikor valódi ellenségességgel szembesülsz. Azt hiszem, a válasz – és amit szeretnék nektek átadni – az, hogy radikálisan Jézusra összpontosítsatok. Töltsetek sok időt Jézussal! Az Ő szeretete olyan, mint egy végtelen vízesés, amely a szívéből tör elő, és rajtunk keresztül is hatni tud. Nem kell nekünk kitalálnunk a szeretetet. Leborulhatunk Jézus lábai elé, megtapasztalhatjuk a szeretetét, és akkor az rajtunk keresztül áramlik majd mások felé. Hadd mondjak erről egy példát befejezésül. Corrie Ten Boom, ez a csodálatos keresztény hölgy, egyszer keményen megküzdött a megbocsátás kérdésével. Nem fogok belemenni a részletekbe; nagyon nehéz téma. Nem tudott megbocsátást érezni a szívében ennek az embernek. Hallgassátok meg, milyen választ talált, és hadd legyen ez nektek is bátorításul:
„Kinyújtotta a kezét, hogy kezet rázzon velem. Ez az az ember volt, aki bocsánatot kért tőle. Én pedig, aki oly gyakran hirdettem a megbocsátás szükségességét, a kezemet a testem mellett tartottam. Még akkor is, amikor a haragos, bosszúvágyó gondolatok forrongtak bennem, láttam, hogy bűnösök. Jézus Krisztus meghalt ezért az emberért. Többet akartam volna kérni tőle? Uram Jézus – imádkoztam –, bocsáss meg nekem, és segíts, hogy megbocsássak neki. Megpróbáltam mosolyogni, és küzdöttem, hogy felemeljék a kezemet, de nem tudtam. Semmit sem éreztem, a legcsekélyebb melegség vagy irgalom szikráját sem. Így hát ismét csendes imát mondtam: Jézus, nem tudok neki megbocsátani. Add nekem a te megbocsátásodat! Amikor megfogtam a kezét, a leghihetetlenebb dolog történt. A vállamtól kezdve a karomon át, majd a kezemig mintha egy áramlat haladt volna tőlem felé, miközben a szívemben olyan szeretet támadt ezen idegen iránt, amely szinte elborított. Itt van. És így rájöttem, hogy a világ gyógyulása nem a mi megbocsátásunkon múlik, ahogyan a jóságunkon sem, hanem az Ő megbocsátásán. Amikor azt mondja nekünk, hogy szeressük ellenségeinket, a parancs mellett magát a szeretetet is megadja nekünk.”
Csak bátorítani szeretnélek mindannyiótokat a nehéz időkben, a különböző helyzetek működésének megértésével járó összes bonyolultság és árnyalat közepette. Az Úr bölcsességet ad majd nektek ehhez. De ennek alapja az, hogy ez nekünk is elérhető. Nem kell elég erősnek vagy elég bölcsnek lennetek. Csak boruljatok le Jézus lábai elé. Hadd érkezzen először az Ő szeretete a szívetekbe, majd áramoljon át rajtatok mások felé. És így fogjuk meggyógyítani a világot.
Köszönöm mindenkinek, hogy megnéztétek.
...
Az eredeti video itt található
EN
