Kenyér és hal

Amikor Jézus partra szállt, látta az összegyűlt sokaságot, és megsajnálta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli nyáj. Tanítani kezdte őket sok mindenre.
... tanítványai Jézushoz fordultak, és azt javasolták: „Lakatlan hely ez a vidék, és már későre jár. Küldd el a népet, hogy... valami ennivalót vegyenek maguknak!”
... Jézus így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!... Most hány kenyeretek van?”
... Jézus vette az öt kenyeret és a két halat, felnézett az égre, és hálát adott Istennek. Azután tört a kenyerekből, és a tanítványainak adta, hogy osszák szét az emberek között. Ugyanígy szétosztotta a két halat is. Mindannyian ettek, és jól is laktak. Végül összeszedték a maradékot: 12 kosarat töltöttek meg a kenyér­darabokkal, és ezen felül még a halakból is maradt.
Márk 6:34-44 {egyszerű f.}
Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, és miután hálát adott Istennek, tört belőle, és a tanítványainak adta. Ezt mondta: „Vegyetek belőle! Ez az én testem!” Azután egy pohár bort vett a kezébe, s miután hálát adott Istennek, odaadta a tanítványainak. Közben ezt mondta: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, amely által az Új Szövetség érvénybe lép — s amely sokakért fog kiömleni. Igazán mondom nektek: mostantól fogva nem iszom a szőlő terméséből mindaddig, amikor majd újból iszom veletek Isten Királyságában.” Ezután a zsoltárokat énekelve kimentek az Olajfák hegyére.
Mk 14:22-26 {egyszerű f.}
Az „áldás-pohár”, amelynél áldást mondunk, vajon nem azt jelenti-e, hogy közösségben vagyunk Krisztus vérével, vagyis a halálával? A kenyér pedig, amelyből együtt eszünk, vajon nem azt jelenti-e, hogy közösségben vagyunk a Krisztus „Testével”? Csak egyetlen kenyér van, mi pedig sokan vagyunk. Mégis egyetlen „Testet” alkotunk sokan, mert valamennyien abból az egyetlen kenyérből veszünk egy-egy darabot (részesülünk).
1Korinthus 10:16-17 {egyszerű f.}

Itt láthatjuk meg, hogy amikor Krisztus megtöri a kenyeret és halat és kiönti a bort valami alapvetően meghatározó jelentőséget ad ennek. Nem csak megáldja az ételt és nyilvánvalóan prófétál a saját haláláról. Élelmet ad nekünk. Mélységes meghitt közösséget és új perspektívát ad nekünk. Nekünk hívőknek közösségünk van Ővele és megtöretésével is. Közösségünk van testével és vérével - több értelemben is. Ezáltal közösségünk és részünk van a megszaporításban, vagyis a sokszorozódásban.
Megtöretésével, halálával hozza el Krisztus a sokszoros termést. Ahogy annyi hit hős életében láthatjuk ugyanezt. Meg kell halniuk korábbi életüknek és a számukra fontos dolgoknak. Önátadásuk és addigi életük feláldozása hozza el Isten szuverén uralmát és a sokszoros gyümölcsöt, ami sokaknak hoz szabadulást.
change lngEN

Popular posts from this blog

Do not drift back to the Law

What the early chapterhouses teach us today

From Guilt to the Throne