Támadások kereszttüzében

Alapige

Amikor hírül vitték Szanballatnak, Tóbijjának, az arab Gesemnek és többi ellenségünknek, hogy fölépítettem a várfalat, és nem maradt rajta egyetlen rés sem, csak még ajtószárnyakat nem állítottam a kapukba, ezt az üzenetet küldte nekem Szanballat és Gesem: Jöjj, találkozzunk Kefírimben, az Ónó-völgyben! Ők ugyanis merényletet terveztek ellenem. Ezért követeket küldtem hozzájuk ezzel az üzenettel: Nagy munkát kell végeznem, ezért nem tudok elmenni. Félbemaradna a munka, ha abbahagynám, és hozzátok mennék. Négyszer is küldtek nekem ilyen üzenetet, de én ugyanúgy feleltem nekik. Akkor Szanballat ötödször is hasonló üzenetet küldött nekem legényével, nyílt levéllel a kezében, amelyben ez volt írva:
A pogány népek között az a hír járja, és Gasmu is mondja, hogy te és a júdaiak föl akartok lázadni, ezért építed a várfalat. A szóbeszéd szerint te akarsz a királyuk lenni. Sőt prófétákat bíztál meg, hogy hirdessék rólad Jeruzsálemben: Király van Júdában! Még a királynak is hírül vihetik ezt a szóbeszédet. Ezért jöjj, és tanácskozzunk egymással!
Én azonban ezt üzentem neki: Nem történt semmi olyasmi, amit te állítasz, csak magadtól találtad ezt ki. Mindenki meg akart bennünket félemlíteni, mert azt gondolták: Majd elmegy a kedvük a munkától, és nem készül az el. - Azért te erősíts engem!

Kezdő ima

(Előzőleg csendes közös imádság volt súlyos betegekért, családi bajokért és a pünkösdre készülésért.)
Édesatyánk, köszönjük, hogy ide hívtál minket ma este. Kérünk, hogy egyikünk se távozzon üresen. Kérünk Téged, hogy add nekünk a bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét a Te megismerésedben, és világosítsd meg a mi értelmünk szemeit, hogy értsük a Te elhívásod gazdagságát. Ámen.

Igehirdetés

Minden alkalommal azt látjuk, hogy tovább folyik Jeruzsálem építése, amivel Isten Nehémiást megbízta, s amihez Nehémiás az ő társainak a segítségét kérte. Sok nehézség között, de folyik az építés. Isten ad az Ő szolgájának engedelmességet, állhatatosságot, nem hagyja el őt, és legfőképpen nem szolgáltatja ki ellenségeinek. Ez az ügy Isten ügye, és ez minden mozzanatán meglátszik. Annyira, hogy íme Nehémiás elmondhatja, „fölépítettem a várfalat, és nem maradt rajta egyetlen rés sem, csak éppen még az ajtószárnyakat nem állítottam be a kapukba.” (’79-es fordítás)
Fölépült tehát a fal. Emlékezzünk arra, hogyan panaszkodtak, hogy sok a törmelék és nem tudják elhordani, milyen támadás érte kívülről, belülről őket, amikor már félmagasságban állt a fal. Mindent elkövetett az ellenség, hogy föl ne épüljön, s íme mégis fölépült. Amit Isten elkezd, azt Ő bevégzi. Csakugyan úgy van, hogy biztos kézzel hozza föl, mi most még rejtve itt. Csakugyan úgy van, hogy az Úr csodásan működik és útja rejtve van. Egyszer csak elcsodálkozhatnak az Ő ellenségei, hogy készen van az, amit mindenképpen szerettek volna megakadályozni.
Nehémiás látja azt is, hogy ez így csak féligazság, hogy „fölépítettem a kőfalat”. Ezt olvassuk itt néhány verssel később „a várfal Elul hónap 25-én készült el, 52 nap alatt. Amikor ezt meghallották ellenségeink, félni kezdtek a körülöttünk élő népek, és nagyot estek saját szemükben, mert fölismerték, hogy Istenünk segítségével lehetett véghezvinni ezt a munkát.” (’79-es fordítás) Aki ezt nem látja élete kis és nagy dolgaiban, az feltétlenül valamiféle bálványimádásba kerül, aminek a legszörnyűbb formája az önimádat, az öndicsőítés, a dicsekedés. Ha csak ez lenne itt, hogy fölépítettem a falat, mindannyiunknak fel kellene kapni a fejünket, hogy mi történt Nehémiással? Már nem lát tisztán? De itt van ez is, hogy Istenünk segítségével épült föl a kőfal. Sőt ott van az előző fejezetben meg a következőkben is, hogy a mi Istenünk fölépítette a kőfalat. Ő volt a mozgatója ennek az egész munkának, Ő adott erőt Nehémiásnak is hozzá.
Akkor most mit kell csinálni?
Az ember egy-egy ilyen erőfeszítés után szeret lazítani. Egy kicsit kiengedni, elengedni magát, és ez az, amit a Krisztus követésében, a hívő életben sosem lehet. Nehémiás sem engedheti meg magának, mert amikor már majdnem kész van - a kőfal kész van, a kapuk nincsenek még - akkor egy újabb támadás indul ellenük. Állhatatos az ellenfél, és nekünk erről soha nem szabad elfeledkeznünk, hogy a Sátán olyan makacs, kitartó ellensége a mi hitünknek, a bennünk elindult új életnek, hogy az utolsó pillanatig nem adja föl a harcot. Valóban az utolsó pillanatig. Amikor már egészen bizonyos lesz majd az ő veresége, még akkor is próbálkozásokat tesz arra, hogy Isten gyermekeit pusztítsa, vagy megtévessze. Itt is ez történik, minden eddiginél rafináltabb, kifinomultabb, huncutabb támadás éri Nehémiást és társait. Valóban úgy van, hogy sok háborúságon át kell nekünk az Isten országába bejutnunk.
Ez a kilenc vers három támadást sorol fel. Megpróbálják Nehémiást csábítással rávenni arra, hogy abbahagyja a munkát, megpróbálják kifárasztással kikészíteni, hogy ne legyen ereje tovább folytatni, befejezni, s megpróbálják megint megfélemlíteni. Most más eszközökkel mint eddig.
Először jön a csábítás. Üzennek neki: gyere, találkozzunk Kefirimben, az Ono völgyében, hogy beszéljünk egymással. Tehát titkos tanácskozásra hívják, semleges területre, egy, a közelben lévő faluba. Nehémiás nem tudja pontosan, hogy miről van szó, de megérzi, hogy nem tiszta a szándékuk. Gyanakszik, hogy merénylet készül ellene, és éppen ezért nem megy el oda.
Miért nem megy el? Rossz dolog beszélgetni? Vagy nagyképű, büszke, gőgös? Neki rangon alul vannak Tóbiásék? Ő ilyenekkel nem áll szóba?
Nem!
Egyáltalán nem ilyen indulat van benne - ez kiderül a válaszából is -, és egyáltalán nem arról van szó, hogy nem szabad beszélgetni. Nem rossz dolog beszélgetni. Csak… Isten gyermekének bizonyos kérdéseket kell föltenni minden ilyen invitálásra. Kik akarnak velem beszélgetni? Mikor akarnak velem beszélgetni? Hol akarnak velem beszélgetni, és mi helyett akarják, hogy én beszélgessek? Ahelyett, hogy Istennek engedelmeskedjem? Akkor köszönöm szépen, nem. Igazán kedvesek, de szó sem lehet róla. Azért akarnak velem beszélgetni, hogy abbahagyjam a falépítést? Nem! Nem haragszom rájuk. Esetleg máskor, másutt szívesen beszélgetek is velük. De amikor valakinek Istentől kapott feladata van, amikor világos az útja, hogy min kell járnia, akkor ne lépjen le arról se jobbra, se balra, semmiféle kedves hívogatás-csábításra hallgatva. Akkor az legyen mindig a legfőbb kérdése, hogy egyezik ez Isten akaratával, amit most kérnek tőlem, vagy nem. Ha egyezik, ám legyen. Isten tartogat meglepetéseket az övéinek. Ha nem egyezik, szó sem lehet róla. Tudniillik Isten nem szokott kapkodni. Nem szokta az Ö utasításait percenként változtatni. Még évenként sem, évezredenként sem, és ha Ő egyszer Nehémiásnak azt mondta, hogy menj és építsd fel a falat, akkor Nehémiásnak addig semmi más dolga nem jöhet közbe, amíg azt be nem fejezte. Különösen nem, ha Isten ellenségei hívják őt valahová. Egyébként nagyon kedves dolog találkozni, az ellenséggel is jó beszélgetni, egyáltalán beszélgetni nagyon kellemes dolog lehet, de ha olyan fontos nekik - gondolkozik Nehémiás - jöjjenek ők ide. Itt készséggel állok rendelkezésükre. A munkát egy rövid időre megszakítom, de hogy én utazgassam, ott ki tudja, mi történjék, s a munka esetleg abbamaradjon, azt nem. Nos nem akarom nagyon részletezni tovább a leírást, csak az lenne nagyon jó, ha nagyon élesen fölvetődne most bennünk ez a kérdés, hogy van nekünk érzékünk arra, hogy azt csináljuk-e, amivel Isten bízott meg? S hogyha bárki bármit mond, össze szoktuk mi vetni azt azzal, amit Istentől hallottunk? Egyáltalán tudjuk mi, hogy hol a helyünk? Mi a feladatunk? Mi az Istentől kapott megbízatásunk? Elég kifinomultak-e az érzékeink arra, hogy azonnal észrevesszük, ha valaki minket ettől akar eltéríteni?

Search This Blog

Tune and Prepare!