Azt hisszük hogy mi, egyedül meg tudjuk csinálni
... A zsoltárok egyik kijelentése azt mondja: "Aki az egekben lakik, nevet majd", és hiszem, hogy Isten néha nevet az Egyházon. Látja, hogy készen állunk arra, hogy kinyújtsuk a kezünket, hogy a ládát megigazítsuk {mint Uzza}. Azt hisszük, hogy egyedül mi meg tudjuk csinálni. Nagyon aggódunk. Konferenciákat tartunk és elővesszük javaslatainkat. De nem jutunk semmire. Aztán, amikor már egészen kimerültünk, minden nagyszerű kampányunk, konferenciánk és ragyogó szervezésünk után, és miután elköltöttük minden pénzünket és a dolgok még mindig rosszabbra fordulnak, Isten váratlanul - az utolsó helyen, ahol valaha is számítottál volna rá, és az utolsó emberen keresztül, akire valaha is gondoltál volna - hirtelen kiárasztja a Szent Leheletét. Ekkor az Egyház a dicsőség, a hatalom és a befolyás új korszakába emelkedik. Férfiak és nők tömegesen térnek meg, és az igazság ereje ismét rájuk száll. A Szent Szellem a megújulásban nyilvánítja ki hatalmát az Egyházban.
Milyen következtetésre jutunk mindezek eredményeként? Folytassuk gyakorlati erőfeszítéseket és folytassuk tanulmányainkat, de Isten óvjon attól, hogy ezekre támaszkodjunk. Szereljük fel magunkat, amennyire csak tudjuk. Soha nem leszünk olyan rátermettek és olyan tanultak, mint Pál apostol, Szent Ágoston, Luther vagy Kálvin. Ők nagy tudású és óriási intellektusú emberek voltak. Úgy tűnik, Isten ilyen embereket használ, amikor az egyház történetében a legnagyobb dolgait véghezviszi. Menjünk azonban tovább, és keressük a tudást, és szereljük fel magunkat a lehető legtökéletesebben. De Isten nevében ne álljunk meg ennyinél. Ismerjük fel, hogy a Szellem tekintélye és ereje nélkül még ez sem ér semmit. 'Ha emberek és angyalok nyelvén szólok is, és nincs bennem szeretet (a Szent Lehelet munkájának eredménye), olyan vagyok, mint a zengő réz, vagy mint a zengő cimbalom' (1Kor. xiii. 1). Nem számít, hogy ki vagyok, vagy mit tehetek: nem jutok vele semmire. Egyedül a Lehelet hatalma az, ami használ.
Ez az, ami engem bánt. Nagyon ritkán hallok ma keresztényeket, még evangéliumi hívőket is, akik ébredésért imádkoznak. Miért imádkoznak? A saját szervezett erőfeszítéseikért imádkoznak, akár otthon, akár különböző más országokban.
Egy tipikus imaórán ez történik. "Először is, hallgassuk meg a beszámolókat" - mondja az elnök. Miután meghallgattuk őket, hozzáteszi: "Menjünk imádkozni ertük. Hallottátok a tényeket; imádkozzunk értük".
Mi csak azért imádkozunk, hogy áldás legyen az erőfeszítéseinken, legyen az egy nagy evangelizációs kampány, vagy a külföldön végzett munka. Ez természetesen teljesen helyes, és ezt kell tennünk. De az a baj, hogy mindig magunkkal és erőfeszítéseinkkel kezdjük, és kérjük Istent, hogy áldja meg azokat. Mikor hallottál utoljára valakit ébredésért imádkozni, imádkozni, hogy Isten nyissa meg a menny ablakát, és árassza ki az Ő Lelkét?
Mikor imádkoztál utoljára te magad is ezért? Komolyan állítom, hogy ezt szinte teljesen elhanyagoljuk. Bűnösek vagyunk abban, hogy elfelejtjük a Szent Szellem hatalmát. Annyira érdekel bennünket önmagunk és a saját tevékenységünk, hogy elfelejtettük azt az egyet, ami hatékonnyá tehet bennünket. Mindenképpen imádkozzunk továbbra is a konkrét erőfeszítésekért, a lelkészért és a vasárnapi igehirdetéséért, minden lényeges szervezetért és evangelizációs kampányért, ha úgy érezzük, hogy szükség van rá. De mindezek előtt és után imádkozzunk és könyörögjünk az ébredésért. Amikor Isten ébredést küld, egyetlen nap alatt többet tud tenni, mint ötven év alatt az összes szervezetünk. Ez a puszta történelem ítélete, amely világosan kitűnik az egyház hosszú történetéből.
Egy tipikus imaórán ez történik. "Először is, hallgassuk meg a beszámolókat" - mondja az elnök. Miután meghallgattuk őket, hozzáteszi: "Menjünk imádkozni ertük. Hallottátok a tényeket; imádkozzunk értük".
Mi csak azért imádkozunk, hogy áldás legyen az erőfeszítéseinken, legyen az egy nagy evangelizációs kampány, vagy a külföldön végzett munka. Ez természetesen teljesen helyes, és ezt kell tennünk. De az a baj, hogy mindig magunkkal és erőfeszítéseinkkel kezdjük, és kérjük Istent, hogy áldja meg azokat. Mikor hallottál utoljára valakit ébredésért imádkozni, imádkozni, hogy Isten nyissa meg a menny ablakát, és árassza ki az Ő Lelkét?
Mikor imádkoztál utoljára te magad is ezért? Komolyan állítom, hogy ezt szinte teljesen elhanyagoljuk. Bűnösek vagyunk abban, hogy elfelejtjük a Szent Szellem hatalmát. Annyira érdekel bennünket önmagunk és a saját tevékenységünk, hogy elfelejtettük azt az egyet, ami hatékonnyá tehet bennünket. Mindenképpen imádkozzunk továbbra is a konkrét erőfeszítésekért, a lelkészért és a vasárnapi igehirdetéséért, minden lényeges szervezetért és evangelizációs kampányért, ha úgy érezzük, hogy szükség van rá. De mindezek előtt és után imádkozzunk és könyörögjünk az ébredésért. Amikor Isten ébredést küld, egyetlen nap alatt többet tud tenni, mint ötven év alatt az összes szervezetünk. Ez a puszta történelem ítélete, amely világosan kitűnik az egyház hosszú történetéből.
Ez ma a legnagyobb szükség, sőt ez az egyetlen remény. Döntsük el tehát, hogy napról napra, és napközben sokszor fogunk időt tölteni Isten előtt a megújulásért könyörögve. De, bármennyire is ostobák vagyunk, ezt soha nem fogjuk megtenni, amíg nem jutunk el önmagunk és saját erőforrásaink végére. Csak akkor fogjuk ezt megtenni, amikor már minden más kudarcot vallott, és felismertük teljes csődünket és tehetetlenségünket, és beláttuk, hogy Urunk egyszerű igazságot mondott, amikor azt mondta: "Nélkülem semmit sem tehettek" (János xv. 5).
EN♜
☆
