Büszkeség

Charles Spurgeon: "Hűen Krisztushoz – kihívás az Igazi életre, keresztyének számára" c. könyvéből

Az emberi szív semmibe sem esik bele olyan könnyen, mint a büszkeségbe, és még sincs olyan bűn, amelyet a Szentírás gyakrabban, nyomatékosabban és ékesszólóbban elítélne.

A büszkeség indokolatlan. A homokon áll, vagy ami még rosszabb, a tenger hullámaira teszi a lábát, amelyek a lépése alatt meginognak - vagy ami még rosszabb, buborékokon áll, amelyeknek hamarosan szét kell pukkadniuk a lába alatt. Minden dolog közül a büszkeségnek van a legrosszabb talpa. Nincs szilárd szikla a földön, amelyre támaszkodhatna. Szinte mindenre van okunk, de a büszkeségnek nincs. A büszkeség olyasvalami, aminek természetellenesnek kellene lennie számunkra, mert nincs mire büszkének lennünk.

A büszkeség bolond. Nem hoz hasznot magával. Nincs bölcsesség az önfelmagasztalásban. Más bűnöknek lehet némi mentsége, mert az emberek látszólag hasznot húznak belőlük. Az emberek talán kifogásokat keresnek, és átmeneti világi hasznot találnak a kapzsiságban, az élvezetekben és a kéjvágyban, de a büszke ember olcsón eladja a lelkét. Szélesre tárja szíve zsilipjeit, hogy az emberek lássák, milyen mély az áradás a lelkében, de aztán ez mind hirtelen kiárad, és minden eltűnik; semmi sem marad. Egyetlen üres szellő fuvallatért, egyetlen édes taps szóért - a lélek eltűnik, és egy csepp sem marad.

Szinte minden más bűnnél összegyűjtjük a hamut, amikor a tűz már kialudt, de itt mi marad? A mohó embernek megvan a fénylő aranya, de mi marad a büszke embernek? Kevesebbje van, mint amennyi a büszkesége nélkül lett volna, és semmiféle előnyre nem tett szert. A büszkeség nem nyer koronát. Senki, még a föld legalacsonyabb népe sem tiszteli.
Minden ember lenézi a büszke embert, és kevesebbnek tartja, mint saját magát.

A büszkeség a legértelmetlenebb dolog, ami létezhet. Önmagából táplálkozik. Elveszi a saját életét, hogy a vérével szalagot csináljon a vállára. Meggyengíti és aláássa saját házát, hogy egy kicsit magasabbra építhesse a csúcsokat, és akkor az egész építmény összedől. Semmi sem bizonyítja az embereket olyan ostobának, mint a büszkeség.

A büszkeség állhatatlan. Változtatja az alakját. Minden formát felvesz a világban. Bármilyen formában megtalálhatjátok. A koldus rongyaiban éppúgy láthatod, mint a gazdag ember ruhájában. Ott lakik a gazdagoknál és a szegényeknél egyaránt. Akinek nincs cipő a lábán, az lehet olyan büszke, mintha szekéren ülne. A büszkeség a társadalom minden rangjánál - az emberek minden osztályában - megtalálható.

Néha arminiánus, és a teremtmény hatalmáról beszél. Aztán kálvinistává válik, és képzelt biztonságával dicsekszik, megfeledkezve a Teremtőről, aki egyedül tarthatja életben hitünket.
A büszkeség a vallás bármelyik formáját vallhatja. Lehet kvéker, és nem visel gallért a kabátján. Lehet egyházi ember, és imádhatja Istent pompás katedrálisokban. Lehet másvallású (Dissenter) és járhat a közös gyülekezeti házba. Ez az egyik legváltozatosabb dolog a világon. Mindenféle kápolnába és templomba jár. Bárhová is mész, büszkeséget fogsz látni. Velünk együtt jön fel Isten házába. Velünk tart a házainkba is. Megtaláljuk az üzleti életben és a szabadidőben, az utcán és mindenütt.

Hadd utaljak egy-két formára, amit felvesz. Néha a büszkeség doktrinális formát ölt. Az önellátás tanítását tanítja. Azt mondja nekünk, hogy mire vagyunk képesek, és nem ismeri el, hogy elveszett, bukott, lealacsonyodott és romlott teremtmények vagyunk, ahogy vagyunk. Gyűlöli az isteni szuverenitást, és elítéli a kiválasztás tanát.

Aztán, ha ebből kiszorul, akkor más formát ölt. Elismeri, hogy a szabad kegyelem tana igaz, de nem érzi azt. Elismeri, hogy az üdvösség egyedül az Úrtól van, de mégis arra ösztönzi az embereket, hogy saját cselekedeteikkel, akár a törvény cselekedeteivel keressék a mennyet. Amikor ettől elűzik, rábeszéli az embereket, hogy Krisztushoz tegyenek hozzá valamit az üdvösség kérdésében. Amikor ez mind elszakad, és "igazságunk szennyes rongya" (Ézs 64:6) mind elégetik, a büszkeség a keresztény szívébe is beköltözik, akárcsak a bűnösökébe. Az önelégültség neve alatt fog virágozni, és azt tanítja a kereszténynek, hogy "gazdag és javakkal gyarapodott, és semmire sincs szüksége" (Jelenések 3:17). Azt fogja mondani neki, hogy nincs szüksége mindennapi kegyelemre, hanem a múltbeli tapasztalatok elegendőek lesznek a holnapra. Azt mondja neki, hogy már eleget tud, eleget fáradozik és eleget imádkozik.

A büszkeség elfeledteti vele, hogy még nem érte el. Nem engedi, hogy "előre nyomuljon az előttünk levő dolgok felé, elfelejtve a hátramaradtakat" (Filippi 3:12-14). Belemászik a szívébe, és arra csábítja, hogy önálló vállalkozást indítson magának - és amíg az Úr nem idézi elő a lelki csődöt, a büszkeség megakadályozza, hogy Istenhez menjen.

A büszkeségnek tízezer alakja van. Nem mindig az a barátságtalan és formális úriember, akit elképzeltek. Ez egy aljas, kúszó, manipulatív dolog, amely kígyóként csavarodik a szívünkbe. Alázatról fog beszélni, és arról fog beszélni, hogy por és hamu vagyunk. Ismertem olyan embereket, akik rendkívül jól beszéltek a romlottságukról, úgy tettek, mintha teljesen alázatosak lennének, miközben ők voltak a legbüszkébb elvetemültek, akiket a szakadéknak ezen az oldalán találni lehetett.

Ó, barátaim! Nem tudjátok megmondani, hányféle alakot ölthet a büszkeség. Nézzetek körültekintően körül, különben megtévesztenek benneteket, és amikor azt hiszitek, hogy "angyalokat invitáltok", rájöttök, hogy ördögöket fogadtok be, "anélkül, hogy tudnátok" (Zsidók 13:2). A büszkeség igazi trónja mindenütt az ember szíve. Ha Isten kegyelméből le akarjuk vetni a büszkeséget, akkor az egyetlen mód, hogy a szívvel kezdjük.
...

EN