Péter 1. levele

Idővonal

41-44 Péter fogsága Jeruzsálemben
62-63 Péter fogsága Jeruzsálemben
64-67 Péter mártír halála Rómában

Szerző dátum címzettek

Péter apostol írja a levelet (1:1), aki egykor halász volt - most tanítvány, aki "Krisztus szenvedéseinek tanúja." (5:1).

Valószínűleg Rómából írja levelét (lsd. 5:13, ahol “Babilon” majdnem biztosan Rómára utal) cca. A.D. 62–63 ban Néró uralkodása idején. A levél címzettjei a “Pontuszba, Galáciába, Kappadókia, Ázsia tartományba és Bithiniába” szétszórt keresztyének. (1:1). 

Ez a terület a Taurus hegységtől északra található Kis-Ázsiában. (A mai Törökország területén) Az ie. 1 század közepétől ezekre a területekre a görög-római kultúra erős hatással volt, és római ellenőrzés alatt is álltak. 

Témája

Azok, akik kitartanak a hitben, miközben üldöztetést szenvednek, tele lehetnek reménnyel, mert ezek hitük valódiságának próbái. Egész biztosan élvezni fogják a végső idők megváltását, mivel Krisztus halálával és feltámadásával már élvezik Isten megmentő ígéreteit.

Célja

Péter azért ír, hogy ösztönözze olvasóit a szenvedés és az üldöztetés elviselésére (1: 6–7; 2: 18–20; 3: 9, 13–17; 4: 1–4, 12–19; 5: 9) azzal, hogy önmagukat odaadják teljesen Istennek (4:19). Hűségesnek kell maradniuk a szorongatás idején, tudván, hogy Isten igazolja őket, és hogy bizonyosan élvezik az Úr által megígért üdvösséget. Krisztus halála és feltámadása modell a hívők számára. Ahogy Krisztus szenvedett, majd dicsőségbe lépett, ugyanúgy követői is szenvedni fognak, mielőtt felmagasztalják őket.

Kulcs témák

Akik keresztyénként szenvednek hűségesnek bizonyulnak, amikor Krisztus visszatér (1:6–9; 2:18–25; 3:13–22; 4:12–19).

Az egyház az új Templom, az új Izrael, Isten új népe (1:1–2; 2:4–10).

A hívők reménye Isten kegyelme által a végső idők örökségébe lett helyezve. Ez határozza meg gondolkodás módjukat és cselekvésüket. (1:3–9, 13–16).

Krisztus a bűnösök helyett halt meg. Halála az új életük alapja (1:17–21; 2:24; 3:13–22).

Krisztus szenvedése példa tanítványai számára (2:21–23).

Feltámadásakor Krisztus győzött ellenségei felett. (3:18–22).

  El kell fordulniuk a test szenvedélyeitől és tiszteletre méltó életet kell élniük otthon és a nem hívők között is. (2:11–3:7).

Az új élet Krisztusban alapul szolgál a szeretet teljes és a szentséges élethez. (1:3; 1:13–2:3).

Áttekintés

Bevezetés (1:1–2)

Elhívás az üdvösségre, száműzöttként (1:3–2:10)

Idegenként élni, dicsőséget hozva Istennek az ellenséges világban (2:11–4:11)

Kitartás a szenvedésben (4:12–5:11)

Záró, összefoglaló szavak (5:12–14)


→ Péter 2. leveléhez




 


Popular posts from this blog

Kimutatni az Atyát

An influential life in the Holy Spirit and in Love - part 1

The Stage – II. The Heavenly Role Model