I. A metszés ideje

I - II

Az "Isten tudja, hogy emberből vagy" c. könyvből

írta: Terry Virgo

'Az igazak útja olyan, mint a hajnal első ragyogása, amely egyre fényesebben ragyog a nap teljes világosságáig.' (Példabeszédek 4:18)

Amikor először jövünk Krisztushoz, kilépünk a sötétségből, és csodálatos új világosságba merülünk. Míg korábban semmit sem tudtunk Istenről, hirtelen azt vesszük észre, hogy most már személyesen ismerhetjük Őt.
De a fenti közmondás azt mondja, hogy ez a kezdeti tapasztalat csak az első fény. Isten terve mindannyiunkkal az, hogy a hajnal szinte feledésbe merül, amint továbblépünk a déli nap teljes dicsőségébe. Isten azt akarja, hogy átalakuljunk, miközben a dicsőség egyik fokáról a másikra lépünk. Amit Dávid felfedezett, és amit mi is meg fogunk tanulni, az, hogy az út nem feltétlenül zökkenőmentes. Nem mindig szelíd, egyenletes úton haladunk Istenben mindig felfelé. A táj gyakran inkább hasonlít egy hegyvonulathoz, és az út nehéz és megerőltető lehet.
Úgy tűnt, hogy Dávid azonnal egy hegycsúcs-élménnyel robbant be a nyilvánosság elé. A semmiből érkezve legyőzte Góliátot, Saul seregeivel vonult ki, és nagyon hamar nemzeti hős, igazi szupersztár lett. Megnyerte Izrael népének szívét, és az énekesek így énekeltek róla: "Dávid megölte tízezreit". Töprenghetünk azon, hogy a dolgok még fényesebbek is lehettek volna számára. Valójában, később sokkal fényesebbek lettek. Istennek nagyszerű céljai voltak vele, de az első leckéje az volt, hogy a következő csúcsra való feljutáshoz le kellett mennie a völgybe.
Mielőtt Dávid még jobban kitűnhetett volna, Isten egy váratlan irányba vezette őt. Olyan nyomást kellett elviselnie, amire soha nem számított volna, ám Isten ezt mégis arra használta, hogy fejlessze a jellemét, és felkészítse őt az előtte álló nagy feladatra.

Ellenállás

Dávid bizonyára nagy kiváltságnak tartotta, hogy Saul seregébe léptették elő. Többé már nem csak egy fiú volt otthon; most már a király csatáit vívhatta és szolgálhatta az uralkodót, akit mindig is tisztelt.
Kiválóan viszonyult Saulhoz. Soha nem ellenkezett, nem támadt, és nem hozott szégyent a királyra. Egész egyszerűen: egy mélyen hűséges és engedelmes katona volt.
Bár Dávid nem okozott vagy keresett bajt, úgy tűnt, a baj mégis megtalálta őt. Mindenekelőtt ellenállás formájában jelentkezett. Dávid talán arra számított, hogy az ellenállás Izrael ellenségeitől érkezik, azoktól a seregektől, amelyeket Isten nevében igyekezett legyőzni. Ehelyett egy teljesen váratlan forrásból érkezett: magától Saultól. Bár a királynak örülnie kellett volna Dávid buzgóságának és hűségének, ehelyett Sault keserű irigység és féltékenység emésztette.
Saul az egyik legszomorúbb karakter az egész Bibliában. Amikor Sámuel rátalált Saulra, nem volt egy gőgös ember. Alázatos, tisztességes, buzgó és bátor volt a harcban. Emellett fel volt kenve a Szellemmel. Ideális választásnak tűnt királynak, de tragikusan elbukott. Saul, tudván, hogy őt kihagyták, egyre ellenségesebbé vált Dáviddal szemben.
Ezzel szemben, amikor Isten felkente Sámuelt, az idős Éli elég bölcs volt ahhoz, hogy felismerje: Isten munkálkodik. Éli cserbenhagyta Istent, de sikerült hátrébb állnia, és hagyta, hogy Sámuel szolgálata kibontakozzon. A büszke és keserű Saul azonban soha nem tudott ilyen álláspontot elfoglalni. Miközben Dávid továbbra is sikeres volt, Saul füstölgött magában.
Ne sértődj meg, ha valaki más sikeres, vagy ha egy fiatalabb keresztényt előrébb léptetnek nálad. Ehelyett légy kész elismerni Isten felkenését és tiszteld azt a személyt, akit Isten tisztel. Soha ne beszéljetek az ellen az egyén ellen, akit Isten örömmel választott ki.
Az ellenállás mindig felszínre tör, amikor valakit Isten emelt fel. Jézus is megtapasztalta ezt és számtalan más ember is megtapasztalta az idők során. Látva azt az erőt, amely Whitefield és Wesley szolgálatát kísérte, a korabeli bevett egyház nyilvánosan kigúnyolta ezeket a férfiakat, amiért a szabadban prédikáltak. C.H. Spurgeont, a nagy baptista prédikátort is kigúnyolták, William Booth-t, az Üdvhadsereg vezetőjét pedig még az Antikrisztusnak is bélyegezték. Az ellenük irányuló ellenállás talán jogos lett volna, ha eretnekek lettek volna. De ezek az emberek egyszerűen Isten igazságát hirdették, és megtapasztalták az Ő áldását.
Furcsa, de tény, hogy az egyik ember áldása oly gyakran vezet más emberek ellenségeskedéséhez. Dávid nem kereste a bajt. Kegyes, melegszívű és szeretetteljes maradt, de az ellenségeskedés mégis jött, és végül menekülnie kellett. Ne lepődjetek meg tehát, ha mások ellenkeznek veletek szemben. Ne keressétek az ellenkezést; csak éljetek továbbra is Istenért, és bízzatok benne, amikor ellenségeskedéssel találkoztok. Emellett vond le a tapasztalatokból származó tanulságokat, mert végső soron Isten kezében vagy, és Ő minden körülményt a javadra használ.

‘Az Úr megfegyelmezi azokat, akiket szeret, és megbüntet mindenkit, akit fiává fogad...’
(Heb 12:6)

“God Knows You’re Human” by Terry Virgo on Amazon

I - II

EN