A Gyógyítás Egészséges Teológiája

­könyv részlet

A mennyei gyógyítás

egészségesebb szemlélete

A következőkben Phil Moore tanulmányából idézünk.
^(részletek)

... 

Mivel elutasítottuk a klasszikus liberális és cesszacionista gyógyítás teológiáját, mint határozottan egészségtelent, és mind a klasszikus pünkösdi, mind a karizmatikus gyógyítás teológiájában komoly hibákat tapasztaltunk, összegezzük most mindezeket a következtetéseket egy ötödik, még egészségesebb gyógyítás-teológiában.

(...) 

Jézus imája a Jn. 11:41-42-ben szinte teljes egészében az Atyával való kapcsolatán alapszik, és nem a betegekért való imádság képletén. Bizalma, hogy a betegek meggyógyulnak, nem egy általa megismert technikán alapult, hanem az általa megismert Atyán. 

Talán ezért kezdte Jézus ránk bízni a gyógyító szolgálatot azzal, hogy tizenkettőt választott, „hogy vele lehessenek, és hogy elküldhesse őket prédikálni, és hogy legyen hatalmuk a démonok kiűzésére” (Mk 3:14-15). Nem tudjuk megkerülni ezt az elvet, és nem reménykedhetünk abban, hogy a Szent Szellem általi gyógyulást szolgálhatjuk, anélkül, hogy először bensőséges barátságba kerülnénk vele. Egyetlen “rabszolga nem nagyobb uránál.. ” . (Jn 13:16).

Néhányan azt remélik, hogy csodás gyógyulásokat látnak. Úgy vélik hogy ez automatikus jog, amennyi­ben az embereknek elegendő hitük van ahhoz, hogy megkapják. De Jézus nem e képlet alapján működött. Márthának csak egy kis hite volt (11:21-27), Máriának kevesebb volt a hite (11:32), a bámészkodóknak még kevésbé volt hite (37.v.), és természetesen az elhunyt Lázárnak egyáltalán nem volt hite! És mégis ebben a csekély hitű helyzetben jött a csoda.

Mások remélik, hogy olyan technikák révén fognak látni csodálatos gyógyulást, mint a kézrátétel, az imák helyett parancsokat szólni, olajjal megkenni valakit, vagy az imádságok befejezése ezekkel a szavakkal: "Jézus nevében" és így tovább. Azonban meg kell jegyeznünk, hogy az Evangélium írói szándékosan úgy alkottak /írtak, hogy az megakadályozzon minket abban, hogy bármilyen átfogó formulát lássunk Jézus gyógyító szolgálatában. Ha csak Máté beszámolója lenne meg Péter anyósa gyógyításáról, akkor azt feltételeznénk, hogy a kézrátétel volt a kulcsfontosságú tényező a gyógyulásában (Mt 8: 14-15), de Márk beszámolója ugyanerről a gyógyításról úgy vezetne, hogy feltételezhetnénk, az asszony "talpra segítése" volt a kulcsfontosságú tényező (Mk 1:29-31), Lukács beszámolója pedig arra enged következtetni, hogy a "láz megdorgálása" volt a kulcsfontosságú tényező (Lk 4: 38-39). Máté, Márk és Lukács csak részlegesen számol be nekünk azokról a módszerekről, amelyeket Jézus a szolgálatában alkalmazott, mert azt akarják, hogy mindig Jézusra összpontosítsunk, mint a Szent Szellemmel partnerségben végzett szolgálat tökéletes példájára, nem pedig valamilyen titkos képletre (Mt 12:28, Lk 4:18, Lk 5:17, ApCsel 10:38). Ugyanez vonatkozik a vak Bartimeus gyógyítására is. Ha csak Lukács beszámolója lenne meg, akkor azt feltételeznénk, hogy a kulcsfontosságú tényező az volt, hogy Jézus megparancsolta neki, hogy „láss!” (Lk 18, 35–43); ha csak Máté beszámolója lenne, akkor feltételeznénk, hogy a kulcsfontosságú tényező a kézrátétel volt (Mt 20,29-34); és ha csak Márk beszámolója lenne, akkor azt feltételeznénk, hogy a kulcsfontosságú tényező az volt, hogy kijelentették felette: „A hited meggyógyított” (Mk 10: 46-52).
Talán Lukácstól kapjuk a formulába vetett bizalom legelítélőbb értékelését, a kapcsolatra való támaszkodással szemben, amikor azt meséli el nekünk, ahogy Szkeva hét fia némi sikert tapasztalt a gyógyító szolgálatban: „Jézus nevében, akit Pál hirdet, parancsolom hogy jöjj ki” - jól bevált formula, ha valaha is volt ilyen! - míg egy nap nagyon üdvös leckét tanultak meg ezzel kapcsolatban. (ApCsel 19: 13-16).

Jézus egyértelműen az Atyával folytatott imaéletének tulajdonítja a Lázár sírjánál tapasztalt csodát. Ugyanezt tanította akkor, amikor azt mondta a tanítványoknak az Mk 9:29 -ben, hogy csak azért képes gyógyítani, mert intim közösségben volt Istennel „Ima és böjt” által.

Az Ószövetség már régóta tanította, hogy az Istennel való járásunkat akadályozó bűn eltávolítása létfontosságú lépés, hogy meglássuk a gyógyulás csodáit (Iz 58: 6–8). Ezért nem lephet meg minket, hogy Pál is azt hangsúlyozza: Istennel való járásunkban ez az elsődlegesen fontos, amikor azt mondja nekünk, hogy a „gyógyulások ajándékai”.. “ugyanannak az egy Szellemnek munkájából származnak, ki azokat külön-külön úgy osztja szét, ahogy akarja” (1Kor 12: 9 és 11). Az Ószövetség és az Újszövetség egyaránt arról tanúskodik, hogy az a Szent Szellem munkája, hogy gyógyulást hoz minden olyan emberen keresztül, aki engedi, hogy folyója átfolyjon rajtuk (Ez 47:12, Jel 22: 2, Jn 7: 37-39). Ezért el kell utasítanunk a képletekbe vetett minden bizalmunkat, hogy teljesen bízzunk a Szent Szellemmel való közösségben (Zak 4: 6), és engedjük, hogy folyója átfolyjon rajtunk (2Kor 13:14, Fil 2: 1, 1Kor 3,9). Amikor ismerjük az intim közösséget Istennel Szent Szellemén keresztül, akkor a gyógyulás az Ő kezdeményezésén keresztül történik, nem pedig a mi know-how-nkon keresztül.